RSS

LELEMÉNY kategória bejegyzései

Nadányi Zoltán

 

A testőr

Itt nyugszik ő, sok bécsi hölgy
szerelme. Költő, dalia.
Királynénk, szép Terézia
testőre, Bessenyei György.

Itt nyugszik ő, Bakonszegen.
Nem Bécsben és nem egyebütt.
Lovával együvé feküdt,
kifent bajusszal, délcegen.

Kalandozott és megpihent.
A lármás, fényes Bécs után
ölébe vette őt puhán
a csend. A bakonszegi csend.

Én nem a testőrt tisztelem,
hanem azt, aki hazatért,
otthagyva minden csatatért,
és állt a parton dísztelen.

A zöld Berettyót látta itt,
a borzas fákat, bokrokat,
miután látta már sokat
a szép királyné vállait.

Ült csendben a tornác zugán
és nézte a bukó napot.
Aztán a toll után kapott,
utolsó szalmaszál után.

Bizony utolsó szalmaszál.
Bizony fuldoklik, aki él.
De aki több a többinél,
e szalmaszállal partszáll.

Nadányi Zoltán (Feketegyörös, 1892. október 9. – Budapest, 1955. február 2.) költő, író, műfordító. Tanulmányait Nagyváradon végezte, a jogakadémia befejezése után az államtudományi vizsgát Szegeden tette le. 1917-ben a Nagyvárad szerkesztőségében kezdte hírlapírói pályafutását; 1920-ig a sakkrovat vezetője is volt, majd 1919-1920-ban Zsolt Béla mellett a Tavasz című lap társszerkesztője lett; 1920-ban repatriált, s a Pesti Naplóhoz szerződött. 1926-tól Berettyóújfaluban Bihar megye levéltárosa lett. Az 1930-as években ismét a nagyváradi napilapokban jelentek meg versei. 1940-1944 között Bihar megye főlevéltárosa volt. A második világháború után végleg Budapesten telepedett le. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak és a Petőfi Társaságnak is. Lírája a Nyugat modernségét népnemzeti hagyományokkal telítette. Piripócs című szatírasorozatában a várost hazudó faluról ad torzképet. Életének utolsó szakaszában Börne, Heine, Lermontov, Moore, Mickiewicz verseiből fordított, míg saját verseiből francia-, német- és román nyelvű fordítások is megjelentek. Művei: Ilonka (Nagyvárad 1914), Kerekerdő (Nagyvárad 1917). További versesköteteit Budapesten adták ki. Ezek anyagából állította össze Gertrúd leánya, Bélteky Lászlóné a Körmenet című antológiát (Budapest 1971).    Kötetben nem publikált írásai Hajnali találkozás címmel (Budapest 1994) jelentek meg.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. június 6. szerda hüvelyk LELEMÉNY

 

Kartal Zsuzsa

Vallomás az ifjúságról

1.

Napkeresőnek indultunk még mi is.
Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.
Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt megállítani a halált,
a halált, – amelyben pedig nem hittünk.
Emeletes ágyakban beszéltük meg.
És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
Hidegvízben úsztunk, és énekeltünk,
és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
és felhevülten ittuk a hideg vizet,
nem is ihattuk másképp,
mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk.
Valamikor még befogadtuk egymást.
Valamikor zavarban voltunk,
ha barátainknak vallani akartunk,
nem voltak titkaink.
És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk,
de a szerelem sem volt
titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
komolysággal – de csak így – bárki bármikor beszélhetett.
És boldogok voltunk,
mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
nem anyáink szolid – érzelgős körítéseit, nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
Igent és nemet mondtunk.

2.

Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
aki ellenünk szólni mert.
A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
résztveszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk.
Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
volt az, mondtuk, had örüljön.
És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt
és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem
fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek.
Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak
szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék
lesz, meg piros, meg sárga.
És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.

3.

Mikor kezdődött?
Mikor tanultuk meg, hogy árt a nap, hogy védekezni kell
ellene napszemüveggel meg napolajjal?
Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza
egymástól szédelegve a félelemtől?
Mióta vagyunk elárulhatóak?
Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni,
és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.
És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert
kerülgetni kell a malteros ládákat.
Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.
Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők,
akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma,
mint amilyenek mi leszünk nemsokára,
de bennünket sem érdekel, mert már nem fontos más karikásszemű egyedülléte.
Ilyenkor elmegyünk.
Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz.

4.

A szerelemről irónikus mosollyal beszélünk,
és folyton arról beszélünk, pedig nincs is
szerelem, csak valami sivár pótlék, két másnemű
reménytelen összeborulása egy alig világított szobában, ahol
ha akarnánk se találnák meg egymást, de nem is akarják.
És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten
felszisszen, ha ráállunk, és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük,
és mégis mindig csak több lesz.
Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis,
meg hogy tulajdonképpen, meg hogy talán fontolóra kéne venni.
s ha zenét hallgatunk egyedül tesszük,
mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van,
emlékezünk és szégyelljük magunkat.
És ha egyedül vagyunk, mert nem merjük megfogni egymás kezét,
csak derekát. És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.
Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek, akiktől
nem félünk és csodálkozunk,
hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni,
mint napevő mohóságunkat.
És egyes szám első személyben beszélünk mindig,
a többesszámot mintha elfelejtettük volna.

És mégis féltem az életem,
pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.

*****************************************************

Kartal Zsuzsa (eredeti neve: Hajnal Zsuzsa) (Budapest, 1947. február 5. – Budapest, 2011. május 11. költő, kritikus, műfordító. Nagynénje Hajnal Anna, édesapja Hajnal Gábor volt. Kartal Zsuzsa 1947. február 5-én született Budapesten Hajnal Gábor és Kartal Ilona gyermekeként. 1966-1971 között az ELTE BTK magyar-latin szakos hallgatója volt. 1972-1974 között végezte el a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1971-től öt éven át a Magyar Nemzet gyakornoka, majd munkatársa volt. 1974 óta jelennek meg versei. 1976-1979 között az Új Tükörben irodalmi-, színházi-, film-, zene-, illetve képzőművészeti kritikákat közölt. 1979-1980 között a Szabadidő Magazinnál dolgozott. 1981-1983 között az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. 1984-től öt évig az Ádám, az Expressz hirdetési újság, a Téka Könyvkiadó munkatársa volt. 1990-1994 között az XIII. kerület önkormányzati képviselője (SZDSZ) volt. Művei:  Így döntöttem (vers, 1976), Körözés (1980), Tulipán és orgonaszó (1986), Századvégi versek (kiadatlan), Vesztesek történelemkönyve (tárcák, 2000)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. május 23. szerda hüvelyk LELEMÉNY

 

Horváth Elemér versei

házi feladat

úgy írni mint mikes
szépen   semmiért   senkinek
száműzetésbe születni
s ugyanott halni meg

diákbál

szocialista szép hazánk
erős bástya a béke frontján
utána át a nagyterembe
ahol a cigánybanda rágyújt
strauss kék dunájára
s amíg osztálytársaim keringőznek
sorsukba merevülten
nézem hogy úszik el a dinnyehéj
és kiokádom a hazámat

csillagos ég

fiatalon számon tartottuk csillagainkat
az ott a sikereinké az ott a birtokainké és így tovább
azóta sem láttam ilyen tündér eget
és egyre inkább egyedül vagyok

ó téli éjben messzi csillagok
hol van ifjúságunk szép ígérete?
sikereimre fütyülök kudarcaimra is
és az sem vonz már amit nem tudok

esti kérdés

útlevelünk angol vagy francia
legjobb esetben amerikai
de büszkeségünk megmaradt magyar
szenilitás? identitászavar?
honnan tudhattuk volna hajdani
világjárók hogy hol érünk haza?
montmartre-on? westenden? vagy a broadwayn?
s hogy ki vagyunk megőszült skizofrénia?
ember? költő? vándor? peregrinus?
a gyerek apja? vagy romhalmaza
fiatal ígéretnek? mondd meg ha tudod
mielőtt elhalványulnak a csillagok
tündéri por te végső otthoni
rodostói-e mikes avagy zágoni?

kiegyezés

aki nincs ellenünk az velünk van
örült az új rend a kádári tettnek
facerunt magnum áldomás az üres
kondér fülei még ma is csepegnek

fél évszázadig folyt a dáridó
útlevél gallus kölni és konyak
végül a legkonokabb welszi bárdok is
benyújtották a számlájukat

megalkudni a lehetővel
a kiegyezés már-már időtlen
boldog volt aki mehetett
kiskabátban és félcipőben

honfoglalás

az ifjúság elhagyja az országot
genfben mérnök vagy londonban tanár
nem bánja már hogy lakóhelyet váltott
nincsenek már tiltott disszidálások
mindenfelé nyitott a láthatár
kihűlt síroknak fordítanak hátat
a távozók s honfoglaló románnak
a mutatók változatlanul járnak
örök idő szerint amíg megáll
a rejtelmes rugó amitől a halál
új életbe átjáróház csak
az utolsó nagy apokrif madárhad
elzengte végső búcsúkórusát
az ifjúság elhagyja az országot
tél van és csend és hó   hallucinálok

reflexió öregkorban

10 év alatt ötször tüntetett ki
magasszintű költői munkásságomért
állam társadalom

hazudnék ha azt mondanám
nem örülök neki
habár mind az ötöt odaadnám
egyetlen jó versért

fiatalon nem kellettem egyiknek sem
s ettől már nem szabadulok
tudom akkor ők voltak aberráció
s tudom most én vagyok

útra készen

ha kötelező lesz a hazafiság
ahogyan ígérik vagy fenyegetőznek vele
valószínűleg mennem kell megint
függetlenül attól hogy nincs hová

se rendületlenül se kritikátlanul
nem híve senkinek és semminek
én magam választottam így fiatalon
a bőröndöm mint brechté útra készen áll

sírvers

sírverset fiatalon írtam
amikor halhatatlan voltam
most a világ kevésbé komplikált
meghalok s minden sírvers hiúság

Horváth Elemér 1933. április 15-én született Csornán. Tanulmányait Csornán, Győrben, Pannonhalmán végezte. 1956-ban elhagyta Magyarországot. 1962 óta New York mellett él. Verseit főleg nyugati magyar kiadók jelentették meg. Munkásságát több irodalmi díjjal ismerték el. Az egyik legismertebb nyugaton élő magyar költő. Mindig magyarnak vallja magát, írásaiban, verseiben gyakran idézi fel szülőföldjét, a Rábaközt és benne Csornát. Horváth Elemér a Csornán születettek közül vitathatatlanul országosan és világszerte a legismertebb személyiség a kultúra területén.

http://kitud.kkmk.hu/web/guest/wiki/-/wiki/Main/Horváth Elemér/pop_up;jsessionid=B7BA180D3BFE1AC4E81E62
http://mek.niif.hu/02200/02227/html/04/693.html

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. április 23. hétfő hüvelyk LELEMÉNY

 

Bella István (1940–2006)

Zoknipofájú vers

Különös állat.

   A vége a feje.

A dereka a sarka.

           A teteje

           az eleje.

   Sose bírtam vele.

Pedig a nagymama hogy tanított!

        “A szája szélét meglazintod,

  széthúzod, aztán zsuppsz! Bele!”

         Sose került

    helyére a helye.

         Sose sikerült

           semmi se.

             Ma se.

             Na de:

   annyi harc után, bölcső

és sír között, meg lehet szokni.

   S mit várhatni egy bölcstől,

         ha agyilag zokni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. március 13. kedd hüvelyk LELEMÉNY

 

140 éve született id. Szemlér Ferenc*

Brassó

 

Tornyok, régi falak, suhogó

erdők. Itt éled béna és bizonytalan

sorsod. Felcsillansz néha, mint üveg

a napfényes homokban

s aztán újra kihúnysz.

Barátoknak tárulkozol meleg

szavakkal, hiszen jólesik

hinni, hogy meg is értenek,

a szerelem forró szele ver fel

néha a magasba s utána

marad az óriás üresség.

Tornyok, falak, gyárak és emberek!…

Ki látja meg közülük, hogy ki vagy,

ki érzi meg közülük, mire jöttél?…

Az egyik házon írva: ezerötszáz,

egy templomot láttak már a tatárok,

s hány ember pusztult már közöttük el

ki nem elégült vágyban!

Élsz…élsz…a fogadat

némán összeszorítod,

holnap job lesz talán,

holnap rossz lesz talán,

vagy nem is lesz talán –

s a tornyok és falak

mint avult alabárdos őrök,

állnak körül.

 

(Forrás: Pásztortűz, 1931. november 22, XVII. évfolyam, 23. szám)

*Id. Szemlér Ferenc (Székesfehérvár, Fejér vm., 1871. nov. 24. – Brassó, 1938. márc. 18.) tanár, költő. Székesfehérvárt és Esztergomban, majd Budapesten tanult, Kolozsvárt szerzett német-magyar szakos tanári oklevelet. Tanárként működött Marosvásárhelyen,  Brassóban és Székelyudvarhelyen. A Brassói Magyar Dalárda elnöke (1921), a Romániai Magyar Dalosszövetség egyik alapítója és elnöke volt. Udvarhelyen alapított családot, tevékeny részt vállalt a város művelődési életében. Fia ifj. Szemlér Ferenc  (Székelyudvarhely, 1906. április 3. – Bukarest, 1978. január 9.) költő, író, műfordító; unokája Lendvay Éva költő. Óhajuk szerint  az apát és később fiát is a gimnázium mögötti, Szent Miklós-hegyi temetőkertben helyezték végső nyugalomra.

b.d.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. november 27. vasárnap hüvelyk LELEMÉNY

 

Urr Ida

Bárányfelhő


Egyszer eljő:

a bárányfelhő;

 

fehér fodrocskáit

csokorba kötnéd,

 

szíved befödnéd

véle egy időre;

 

de karod nem éri –

ő úszik, kúszik…

 

– messzeség védi;

 

nézed, nézed:

elfelejted a folded,

a néped – ,

 

eltűnik lassan,

eltűnik szépen:

 

nem marad senkid:

sem földön, sem égen…

 

Urr Ida (Kassa, 1904. november 25. – Budapest, 1989. augusztus 2.) költő, orvos. Érettségijét Kassán, orvosi diplomáját Budapesten szerezte meg a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1927-ben. Kezdetben Csehszlovákiában, később Budapesten dolgozott belgyógyászként. A II. világháború végén a Svéd Vöröskereszt orvosa volt, több száz üldözött életét mentette meg. 1945-től belgyógyász főorvos volt. Első versei már egyetemista éveiben megjelentek önálló kötetekben. Költészetére az avantgárd törekvések a jellemzőek, megpróbált új utakat keresni a magyar költészetben. A II. világháború alatt írt verseiben a fasiszta barbárság ellen tiltakozott. Művei:  Zokogások (versek, 1923), Bíborkehely (versek, 1925), Kormozott lámpással (lírai eposz, 1927), Szent pokol (versek, 1930), Nincs kenyér (versek, 1936), Itt az írás (versek, 1940), A fényrács mágiája. Válogatott és új versek (1980), Hernádparti himnuszok (versek, 1984).

b.d.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. szeptember 20. kedd hüvelyk LELEMÉNY

 

Kukorelly Endre

Himnusz az enterhez

 (Ad notam Juhász Gyula: Himnusz az emberhez)


Az ember vesz egy notbukot, ha

már nem fér el az asztalon,

aztán egy fakszmodemre vágyik

a fogazat-elsorvadásig.

Drága, de nem olyan nagyon.


Kábé a franc tudja, mióta,

tisztára, mint a kolhozok,

körülkerítve géphegyekkel

és virtuális képzelettel,

nagyjából géppel dolgozok.


Nagyjából az van, hogy ha egyszer

egy ilyen gép majd visszavisz

húsz évvel, a pattintott kőbe,

a prekompjúteres időkbe,

és belém lép újra a KISZ,


én abbahagyom. Már előre,

mielőtt álltam volt neki.

De nincs idő, mert nincs időgép,

nincs hátra (túl sok), csak előrébb.

a fejlesztés nem engedi.


Ez jól van így. Nem értek semmit,

mégis csinálom valahogy.

Ahogy működtetik az embert,

beléptetik, lenyomják, mint az entert,

és kikapcsolják, ha lefagy.


 

Kukorelly Endre (Budapest, 1951. április 26.) József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, kritikus. Irodalmi munkássága mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson a Lehet Más a Politika Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot. A vers megjelent az ESŐ című  irodalmi lap, 2003. nyári számában.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. augusztus 29. hétfő hüvelyk LELEMÉNY