RSS

KRITIKA, MŰELEMZÉS kategória bejegyzései

„Csak egy éjszakára…”

(Gyóni Géza (1884-1917) költeménye 100 éves…)

                                      Lengyel mezőkön, tábortűz mellett. 1914-1917.
                                      Őrangyalomnak ajánlom,
                                      Aki a gránátok földjén, orosz nyavalyák közt, észak vészes
                                      és hajszás éjszakáin, füstölgő falvakon, fagyban és sárban,
                                      ostromlott várban, hősök avatásán, árulók ítéletén és az
                                      életére vívott szent háborúnk ezer halálos szépségében és
                                      veszett nyomorúságában előttem és fölöttem járt s nem
                                      engedte, hogy e versek elvesszenek, hanem az Itélet istenét
                                      kegyelemre síró asszonyakarattal akarta, hogy hazaérjenek
                                      és új életet hirdessenek.
Przemysl, 1914. december hó.                        Gyóni Géza

         Gyóni Géza huszadik századi magyar költő, aki maga vallotta: „Utam magyar poéták / Áldott, átkozott útja”, 1914-ben háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán, mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vártanúja esett el.

        Gyóni Géza: Csak egy éjszakára… című szövege lírai alkotás, költemény. A szövegmondatok 7-7 soros, hét szakaszba tagolódnak…

         A szövegkohéziót azzal teremti meg a költő, hogy megrajzolta a háborúba küldött emberek „kálváriáját”, az otthoni emlékképek és a valóság ellentétére építve. Azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, s a halálba küldött bajtársai közt egyszerre átélte a félelmüket, a borzalmat, de a haragot is azok ellen, akik a halni küldték őket…

       A költemény szövegmondatai mellé- és alárendelő viszonyban álló, egyetlen hatalmas tiltakozásba kapcsolódnak össze. Bennük birtokos személyragos (-jeles) szavak hozzák közelebb az olvasóhoz a verset: felettünk, gyomrát, fénye, vize, fogukhoz, torka, fiam, feleségem, Istenem, anyjuk kínjára, ingét, mellét, Krisztusom…. A személyragos igék között az egyes szám harmadik személyűek vannak túlsúlyban, egy-két többes szám második és harmadik személyű ige mellett, talán nem véletlen, hogy a „nem felejtünk” (T/1.) és a „csak én megmaradjak” (E/1.) egyszer szerepelnek.

Az olvasót a határozott névelős szavak is a vers világába vezetik el: a pártoskodókat, a vitézkedőket, a halálgép, a gránát, a véres föld, a vén Visztulának, a falevél, az üzérkedőket…. Egy általános érvényű utalás mellett –   Csak egy éjszakára küldjétek el őket;” – a határozott névelős szavak egyben konkrét utalások is a háborúra, illetve a költemény keletkezésének színhelyére: a vén Visztulának, a San-folyó…

           A grammatikai kohézió mellett jelentéstani elem a címbe is beemelt, a mind a hét versszakban ismétlődő (hat szakaszkezdő és az utolsó szakot záró) „Csak egy éjszakára küldjétek el őket;” és a hat szakasz harmadik sorába is visszatérő „Csak egy éjszakára”   sorismétlés, refrén, amely azóta szállóigévé nemesedett…. A két utolsó szakaszban a „Krisztusom, mi kell még!” sor ismétlése talán a költemény csúcspontja…

Rokon értelmű szavakként olvashatjuk a pártoskodókat, vitézkedőket, szálka—keresőket, uzsoragarast fogukhoz verőket, hitetleneket, üzérkedőket, hazaszeretőket… szavakat, amelyek egyben felsorolásként is szerepelnek, a háború borzalmait, iszonyatait felsoroló szavak mellett: halálgép, ólom-fecskék, gerendatörés, gránát, véres föld, golyó, csontváz, vér….   A rokon értelmű szavak mellett a felsoroltak egyben kulcsszavak is a versben…   Ellentétes szavak is segítenek az olvasónak a költő megrajzolta világkép megértéséhez:     piros vitézből   –   fekete csontváz,   és két ellentét, amelyiknek az első felétaz olvasó képzeletére bízza a költő:   ?   –   csak egy éjszakára küldjétek el őket, ? –   bujnának, fetrengne, tépné, verné….

         Jelentéstani elem a szöveg címe, amely témamegnevező, rámutat a versre.

       A költemény Przemysl-ben, az 1914. október 6-án az orosz támadások során elszenvedett keserves élmények hatására született, amikor „a föld epéjét okádta el”…. Talán előzménye ennek a versnek az 1909-ben megfogalmazott, és az 1912-ben megjelent Caesar, én nem megyek című hatásos antimilitarista költemény.

       A vers a szerző párbeszéde (visszhang nélküli kérése, vádbeszéde) azoknak, akik anyagi, gazdasági, politikai érdekekből őt és bajtársait a háborúba küldték, akik a józanul gondolkodó Bernard Shaw, Romain Rolland, Jean Jaures, a mi Ady Endrénk és mások figyelmeztető, intő szavai, verse ellenére háborúba sodorták népünket is….

       A költeményben a költő a háború minden borzalmát és saját, személyes élményeit, a bajtársaival együtt átélt emlékképeit, elképzelt világképét a valósággal ötvözve, egymással szembeállítva építette fel. S az olvasó ma, 100 év után is iszonyodva olvassa a verssorokat, s én elképzelem, hogy a Don-kanyarban eltűnt, honvéd édesapám is felsóhajthatott: fiam… feleségem…. Az édesanyám szíve alatt növekvő emberpalánta, a húgom születését már nem érte meg….

       A költemény szövege magyar nyelvű, mai, írott, szavalva szóbeli, kapcsolatteremtő, érzelemkifejező, felhívó, szépirodalmi mű.

     Stílusa is szépirodalmi. Az egész költeményben eluralkodnak a rosszhangzású szavak, amelyekkel a költő követelését, annak jogosságát támasztja alá. Talán ezért szerepel csupán négy, díszítő alliteráció: véres vize… a vén Visztulának,   forog a férfi, mint a falevél, fiam…feleségem…, sírva sikoltsák…. A költemény rímei: a a x b b c c. Verselése:   Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

                       U   U / _   U/_ U /_   _/U U /_ U

A költemény szavainak szótári jelentésére ráépül a szövegösszefüggésből adódó érzelmi-hangulati többletjelentés. Az összetett szavak tömörségükkel segítik a szövegértést: halálgép, ólom-fecskék, gerendatöréskor, szálka-keresőket, uzsoragarast, gránát-vulkán, falevél, csontváz….   A szófajok stílusértékei között a cselekvést jelentő igéket soroljuk előbb: küldjétek, hirdetik, röpködnek, forog, sóhajt, sikoltsák, illetve az utolsó két szakaszban a bujnának, fetrengne, tépné, verné, kiáltná, hívná… feltételes módú igék. Mellettük a történést jelentő igék: kél, támad, kicsap, omlik, tárul, csurog… Az emberre vonatkozó főnevek között: vitéz, csontváz, honvéd, anyjuk kínja, ing, mellét, gőgjében…. mellett a természet csak sejteti a háborút: éjszaka, köd, föld, Visztula, falevélt, szél, csillag…. Ám a melléknévvel párosított főnevek jelentésvilága már csak a háborúról szól: halálgép, golyó, gránit-vulkán, pokol, gyilkos ólom fecskék, véres föld, robbanó golyó, véres vize, piros vitáz, fekete csontváz, csahos nyelvvel, hihetetlen gőgjével…  A szóképek is a háborút idézik: halálgép, ólom-fecskék, piros vitéz, fekete csontváz, pokolnak égő torka – metaforák, bőgni kezd a gránát, nyög a föld, véres vize kicsap, sátor nyöszörög a szélben – megszemélyesítések, nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, forog a férfi, mint a falevél – hasonlatok. Szólásra utal Az uzsoragarast fogukhoz verők említése….

     A költemény mondatfajtái felkiáltó, érzelmet kifejező mondatok. A mondatok ellentétes szerkesztésűek: a valóságos világot leíró, bemutató öt szakasz és az elképzelt világképet megrajzoló utolsó két szakasz mondatai. Egyszerű bővített és összetett mondatok alkotják a verbális szöveget, amely a költő egyenes beszéde.

Dr. Málnási Ferenc

Kolozsvár

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. június 2. hétfő hüvelyk KRITIKA, MŰELEMZÉS

 

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas

( A 90 esztendős költemény)

                                             „De túl romon, ha perce jön csodáknak,

                                             a mély megkondul, mintha vallana,

                                             s a bolt alól harangtisztán kicsendül

                                             s magasra száll az ember dallama!

               Az első világháborút befejező fegyverletétel, az 1920-as trianoni „békekötés” hatalmas érvágást jelentett az egész magyarságnak. Erdélyi nemzeti közösségünk magára maradt, gazdasági,, politikai, kulturális szálakat szakítottak szét, de még fájdalmasabb volt a családi kötődések megszakadása. Máig sem tudjuk pontosan, hányan cseréltek hazát, keresték boldogulásukat az anyaországban, de a tengeren túl is…. S akik maradtak? S akik az ellenkező utat vállalták? Benedek Elek, Koós Károly és sok-sok társuk a Kiáltó szóban vallották, hogy közös irodalmi célok mentén, a transzszilvanizmus, a forró erdélyi lelkiség, öntudat, az itt élő népek különböző kultúráinak sajátos elegye, unikuma, meghatározó értéke jegyében helytállnak, alapelvként vállalták a természet-közeliség, a tájban gyökerező élet és művészet, az itt élő népek, kisebbségek és többség együttélésének szükségességét. Tábort kínáltak azoknak, akik a polgári humanizmus határain belül szerettek volna szót emelni a régió békéjéért, a kulturális kapcsolattartásért, a történelmi hagyományok életben tartásáért, hogy mindez Erdély felemelkedését szolgálja. A Nyugat eszméit elfogadva az önálló erdélyi irodalom életképessé tételét tűzték ki célul.

           Enek a körnek a lírikusai, a „helikoni triász”, Áprily Lajos, Reményik Sándor és Tompa László. Ez a nemzedék hitte, hogy a kisebbségi műveltség és az egyetemes értékek összekapcsolhatók, a természet kínálta számukra az állandóság és a biztonság jelképét, az erdélyi táj a maga konkrétságában jelenik meg verseikben, ám a leírt táj rejtett jelentéseket hordoz, személyek fölötti, örök tanulságokra, értékekre figyelmeztet. A költemény „rejtjelezett” üzenet megfejtése. (Láng Gusztáv)

           Áprily Lajos költeményeiben a háborút megérő nemzedék sok más tagjához hasonlóan hangot kap az átélt szörnyű élmény s a belső sóvárgó vágy, amely az embert megtartja az embertelenségben, megerősíti a reménytelenség próbái között – a szülőföldön! Kuncz Aladár szerint Áprily Lajos költészete „Erdélynek egyik arca”. Áprily természetélményre építő költői világában a szülőföld szeretet elválaszthatatlan a szabadságvágytól, ez szólal meg Az irisorai szarvas című költeményében.

           Nyomtatott (eredetiben kézírásos) versszöveg, 9 versszak, 4-4 sorral. Tájleíró és elbeszélő elemekből épül fel, három szerkezeti egységben:

1-2. versszak: a szarvasborjú foglyul ejtése (Bevezetés, bonyodalom)

3-7. versszak: „idősűrítő” elbeszélés, két határponttal –

                       „A simmentali borjának fogadta”, illetve

                      „És lett pompás agancsú háziállat,” –   a szarvas identitásváltása.

                                                                                             (A bonyodalom kifejtése)

8-9. versszak: A szarvasbőgésre a fogoly állat válaszol… (Tetőpont, megoldás).

               A szöveg összefüggő egész: a talált szarvasborjút emberek nevelték fel –

„borjúnak nőtt fel borjak között.”

             A szöveg grammatikai kapcsolatait az alany-állítmány egyeztetésen túl a bortokos személyjeles szavakkal valósítja meg a költő:(egy tehén) bornak fogadta, tőgyén… csüngött, (homályba fogta) gyenge testét, a forrás odvát, nem láthatta mását, szarva… ütközött, (nem sejthette) származását, párát lehelt szája, (idegen lett) otthona, testvére, mostohája…

             Személyragos igék a lírai keretbe foglalt történetet mesélik el:

E/3. személyűek: levitte, fogadta, csüngött, elfeledte,       T/3. személyűek:

                fogta, megszomjazott, ivott, nem láthatta,           akadtak rá, csudálnak…

                ütközött, nőtt fel, lett, nézte, omlott, leszállt,

                 búgott, zihált, lett, hördült…

             A szarvasborjúra vonatkozó szavak mind határozott névelős szavak, mintha az olvasó is ismerné a történetet, csupán három főnév – csobán, fenyővíz, dohány –   előtt áll határozatlan névelő.

           A kötőszók közül a 4-5. és a 7. szakasz elején található „És” mellérendelő funkcióval továbbfűzi a cselekményszálat, míg a 8. szakasz elején a „De” a tetőpontot jelzi.

           A szöveg jelentéstani elemei közül az ellentét emelkedik ki. A második rész két értékkör szembeállítása: a természeti és az emberi világ ellentéte. Az „elfeledte” négyszer is ismétlődik (a negyedik az el- igekötő jelentésébe sűrűsödve), ezzel nyomatékosítja, hogy a szarvasnak végképp le kell mondania a természeti világról, hogy alkalmazkodjék az emberi környezethez. Sokatmondó az is, ami hiányzik a szövegből. A szarvas élete során csak felejt, de semmit sem tanul, azért, amit elveszített, semmit sem kap cserébe. Az identitásveszés szabadságvesztéssel párosul, s a szabadsághiány identitáshiánnyal … (Boros Dávid).

           Érték és értékhiány szembeállítása Áprily Lajos tájverseinek gyakori motívumpárja, a hegy (a magasság) és a völgy (az „alantas”, lenti világ) ellentéte. A szarvast is „levitte” a pásztor a hegyről, amely az éggel érintkezik, s a befejező részben is „ködruhás magasból” búgott alá „a völgybe” a szabadság lélekébresztő üzenete. A szarvas a „fenti” világhoz tartozik, a völgy nyugalma, kényelme szüntelen lemondás a valódi otthonáról. (Láng Gusztáv).

           A költemény felsorolásai is a szarvas számára méltatlan helyzetet, dolgokat említenek: (feledte a futó) erecskét, az ősmagányt, a forrás kis odvát, (ha szomjazott) vályúból ivott, nem láthatta mását, meg nem sejthette büszke származását, borjúnak nőtt fel borjak között…. Mindezek ellenére „lett pompás agancsú háziállat.”

             Az irisórai szarvas az 1921-ben megjelent Falusi elégia című kötet egyik kimagasló darabja.

             A szöveg címe témamegnevező, a költő bevezeti az olvasót abba a régióba, ahol a mű cselekménye a továbbiakban kibontakozik majd. Irisora a gyönyörű erdélyi táj része, a Kolozsvártól nyugatra húzódó Gyalui-havasokat szeletelgető Hideg-Szamos egyik mellékfolyója (Irişoara), s ketten még egy tónak is életet adnak: Irisora-tó (Lacul Irişoara). A Kolozs megyei Alsódetrehem (Tritenii de Jos) település melletti tanyavilág neve is Irisora és Burtucsi. Áprily más versében is felbukkan a szarvas és Irisora. A Jelentés a völgyből (1965) című kötetében a Szarvasok című vers zárójeles magyarázatában: „…de szarvast, szarvast sose láttam. / (Csak sok év múlva, havason, / volt egy csodaszépségű órám: / agancsost láttam, gyönyörűt, / az erdőőrnél Irisórán.)” A völgy és a tető ellentéte felvillan a Kőtörés a völgyben, a Pisztrángok kara, a Völgyek vándora, valamint a Tetőn című verseiben is. A közösségtől messze került egyed identitásra eszmélése felbukkan A márványunk meséje, és a Kis fenyőfa című versekben…

               A költemény világképe valóságos és képzeletbeli elemek ötvöződése: az erdélyi táj, a szarvassal történtek, az események, a szarvas „válasza” a bőgésre, s melléjük társul a példázat, amely a költő alkotásában megszületett, és az olvasó előtt is megképzik… A világkép gyökereinek megértéséhez Székely János: A mítosz értelme (Kriterion, Bukarest, 1985) értekezése nyomán indulhatunk el, aki a Cantata profana szövegéről szólva utal arra az őstudásra, amely szerint az állati és az emberi szféra között nincs áthághatatlan szakadék. A szarvasokká változott emberek – fiúk – esete egy olyan közösség-mélylélektani folyamatra vezethető vissza, amelynek gyökerei a neolítikumban, vagy még talán a vízözön-korszakban keresendők, és amelynek későbbi kivetülései a totemekben meg a nemesi címerekben ágaskodó állatok révén érhetők el. Áprily költeményében is átalakulásról van szó – a szarvasborjú háziállattá változik, majd újra vaddá – csak itt nem hágatik át az emberi és az állatvilág sorompós határa. Vadból háziállat, ez is metamorfózis, ennek gyökerei talán a háziasítás félelmetes korszakából való, amikor a világra eszmélő Ember rádöbben arra, hogy lehet – és kell – „helyben-vadászni”, azaz karámba terelni az élve elejtett vadakat. A félig vad, félig háziállat karámlakók nehezen viselhették a génjeik szintjéig leképződő karám- illetve „otthon-lakás” kényszerét. Talán a franko-kantábriai barlangok falán „betűzhető” szarvas- és egyéb állatképek is ennek a háziasítási harcnak emlékei… (Szabó Csaba).

            A szöveg nyelve magyar (benne az Irisóra, a csobán, a gornyik és a   simmentali /szimentáli/ kölcsönszavak), mai, írott, érzelemkifejező szépirodalmi alkotás.

               A szöveg stílusa is szépirodalmi. Az írásjelek közül a hetedik szakaszt záró három pont stílusértékű, itt fordul az események, a történés rendje. A gondolatjel a 9. szakasz harmadik sorát zárja, s jelzi, hogy a 3-7. s a 8-9. szakaszokban található felsorolások után a megoldás következik… Stílusformáló szerepűek a hűs homály, borjúnak… borjak között, csudálva… csudálnak csudálkozó…   alliterációk is. Az eltikkadva, dobbantó, szarvasbőgés, búgott, zihált, hördült… hangutánzó szavak segítik az olvasót elképzelni, megjeleníteni a szarvast és cselekedeteit.

             A költemény verselése időmértékes, jambikus lejtésű, 11-es és 10-es szótagszámú sorok a pontos lírai megformáltság eszközei, mellettük a magas és mély magánhangzók szabályos váltakozása is… Az utolsó szakaszban az össze rímben szereplő magánhangzó mély hangú).

           Virradt. A fákra   egyre csendesebben

             ─ ─ / U ─ / U ─ / U  ─ / U ─ / U

           rivallt   alá   a mély   felhő-torok.

           U ─ / U ─ / U   ─ /   ─ ─ / U U

A költemény rímei: a b a b.

           A szöveg szavainak többletjelentése nem egy-egy szóhoz fűződik, hanem szarvas sorsát a kisebbség, a nemzetiség sorsával szimbolizálva kap az egész költemény többletjelentést. Az első szerkezeti egység a pillanatnyi helyzetet közli az olvasóval, megteremti az érzelmi atmoszférát. (A „Virradt” szó hosszú „r” hangja, mintha a fogságba esett vad riadalmát jelezné, s ezt fokozza a „rivall” szó). A természet maga ejtette foglyul a szarvast: a boróka-rengeteg tulajdonképpen érték, a vadon, a buja, az életerős táj azonban veszte lett az állatnak. Nem vadászok, csupán pásztorok találnak rá a szarvasra, akik „egykettőre” könnyű alkut kötnek a gornyikkal, a kisbíróval. Míg a szarvasnak egész életét befolyásoló létkérdés ez az alku, a pásztorok csupán egyszerű üzletet kötnek, s a vásárló számára is csupán afféle hobbyállat lesz a szarvas, aki a szabadság jelképeként belekerült egy kereskedelmi forgalomba, érékét veszti, az őt továbbadók, akik rabságra ítélik, jelentéktelen dolgokat (ez korty fenyővíz s egy marék dohány) kapnak érte… A tehén empátiával befogadja, borjaként táplálja, s a szarvas, aki eddig az eredi tisztások, legelők szabadságát élvezhette, most legeltető helyen kénytelen élni…, a legeltető, műveltető igealak idegen személyt, erőt sejtet a háttérben, aki korlátot húzott a természet által szélesre szabott mezőn. A feszültséget kicsit enyhíti a korlátokon belül a befogadó szeretet, az ősi anyai ösztön. Az „elfeledte” szó ismétlésével újabb érzelmi feszültség születik, benne a patak a játékosságot, a fiatalságot jeleníti meg, ahogy a hullámok pillanatnyiak és kiszámíthatatlanok, úgy a kacagás is könnyed, a pillanatnyi öröm kifejezése, s a bukfenc is… Mindez a vidámság száműzve van a karám környékéről. Többletjelentésű a vízzel kapcsolatos sor is, a két világrendet veti össze a költő: az egyik tele van kalanddal, titokkal, frissességgel, ezzel szemben a karámban csak vegetál, pl. a langyos víz (nehogy hideg legyen! ), amelyet odakészít az emberi kéz, korlátjaival, vályújával… S a vályú vizében „mikor a szarva büszkén ütközött”, a szarvas „nem láthatta mását…, meg nem sejthette büszke származását”. Áprily szerint a természet az igazi tükör, ott nyer helyes önismeretet az ember, nem olyat, amely mások kárára tör, de olyat, amely méltóságot ad. A szarvasnak csodálói akadnak, de szabadítója egy sem… Mivel borjúnak nőtt fel, amilyen képpel rendelkezett önmagáról, úgy is viselkedett, s ezt a képet viszi tovább a „pompás agancsú háziállat” megnevezés, pompás méretű agancsáról nem tudott, beleilleszkedett a szürke, pragmatikus mezőgazdasági létbe, kitörni belőle nem tudott, s nem értette a feléje irányuló figyelmet sem. A költő ezt a megrekedt, feszítette helyzetet merevíti ki a három ponttal… A záró strófa szavainak is többletjelentése a részleges megoldást írja le. Újra természeti kép tárul elénk, a távolból szarvasbőgés hallik, a köd és a hidegedő idő az olvasóban a misztikus érzetét indukálja, és visszautal a fogságba esés körülményeihez, és érezni a bőgés üzenet-jelentését is… A zárószakaszt ez egész vers középpontjába emeli a költő, a központozással és a mondat elé felkiáltásként kiemelt „S akkor” szóval. Amit eddig a szarvas értelme nem sejtetett vele, és érzelemvilágában sem sejlett fel, azt most az ösztönei száz százalékos megbízhatósággal s dinamikával jelezték: ő egy szarvas, végig az volt, identitása nem változott, csak éppen identitástudata hiányzott. A szarvasbőgés hangja azonban az elfelejtett múltját emlékezetébe bevillantva, érzelmeit teljesen felkavarta és rádöbbentette valódi lényegére. Megérezte a védő palánk tragikumát, hiszen ez fogva tartója volt, s akikkel eddig a legszorosabb kapcsolata volt, hirtelen az ellene irányult összesküvés részesévé váltak. Eddig életétől is elfordulva válaszolt a szarvasbőgésre, belefoglalva minden fájdalmát, tehetetlenségét – s ezt a feszültséget a költő zenévé oldja, a fájdalom zenévé oldódó katarzis lesz. (A költő részleges sorsa a vers, a költő titka marad). (Boros Dávid).

               A szöveg igéinek nagy része történést jelent: virradt, akadtak rá, fogadta, csüngött, elfeledte, nem sejthette, ütközött, nőtt fel…, melyek cselekvést jelentő igékkel váltakoznak: levitte, hányt, fogta, ivott, nézte, csodálnak, leszállt, búgott, zihált, hördült…

               A megjelenítésnek hatásos eszközei a melléknév és főnév szókapcsolatok: boróka-rengetegben, csorda-pásztorok, szilaj csobán, korty fenyővíz, marék dohány, fakorlátos, legeltető hely, futó erecske, pompás agancsú háziállat, kék havas, beláthatatlan ködruhás magas, palánkos otthona…,

            A költemény szóképei közül az egyetlen hasonlat kínálkozik ide: (A szarvas a bőgés búgására) „ködbe hördült, mint az orgona.” Megszemélyesítések teszik életszerűvé, szemléletessé a költeményt: gáncsot vető boróka-rengetegben akadtak rá a szarvasra a pásztorok, az erecske bukfenceket kacagva hányt, hűs homályba fogta (a szarvas) gyenge testét… A költeményt maga Áprily Lajos értékelte, amikor Reményik Sándornak azt írta: Az irisorai szarvasban az életem szimbólumát írtam meg. A szarvas egyesek szerint az erdélyi kisebbségi/nemzetiségi létben szenvedő magyarság jelképe, azzal, hogy egy emelkedettebb kultúrát képvisel, vagy legalábbis hordozza potenciálisan magában. Láng Gusztáv is úgy véli: az egyéni szabadság hiánya, amely abból a külső tilalomból falad, hogy nem lehet együtt igazi övéivel, egybeeshet a kisebbségi közérzettel. Lehetséges azonban egy életrajz indítékú értelmezés is. Áprily Lajos köztudottan kötelességtudó ember volt, példás életű családapa, megbízható családfenntartó, és az irodalmi életben is helyt tudott állni. Ezzel szemben álltak a művész lelkéből fakadó szabadságvágy, a szárnyalás órái, melyektől megfosztva, megszelídítve érezte magát. A polgári lét „befogottsága” és a művész szabadságvágya nemegyszer került összeütközésbe lelkében… E lírai jelentést mintha igazolná a befejezés talányossága: nem tudjuk meg a versből, hogy miként reagál a magasból jövő üzenetre a szarvas, megpróbál-e kitörni „fakorlátos” lakhelyéről… (Láng Gusztáv). A „futó erecske”, a forrás, „amelynek tükre csábító titok”, s a többi természeti kép is, a szabadság világát idézi, szimbolizálja, ez a szarvas eredeti és méltó otthona. Ebben a fenti világban a kockázat veszélye is benne rejtőzik („gáncsot vető boróka-rengeteg”) de túlnyomóan pozitív értékű képsorozat szemben áll a védettséget is kínáló rabság negatív előjelével („fakorlátos, legeltető helyen”, „napverte langyos vályú”). S ezt a képet bontja ki a „borjúnak nőtt fel a borjak között” – az identitás-vesztés folyamata… (Cs. Gyimesi Éva).

               A költemény kifejezheti a természetet annyira hőn szerető ember epekedését a tiszta természeti környezet iránt, ahová ugyan kimehet, de mindig vissza kell térnie. De többről van szó, a költeményben ott feszül minden ember sorsa, legalább két síkon. Egyfelől minden ember lelkében ott él a szabadság és a függetlenség utáni vágy, a kötöttségektől mentes élet álma, lelkünk rezdüléseinek kiteljesedése; ezzel szemben áll a mindennap velünk szemben támasztott követelmények ezer arca, az elvárások, a feladatok, a kötelességek, melyből néha elemi erővel szeretnénk vagy próbálunk kitörni… Másfelől még tágabb értelemben egész embervoltunkat beleérthetjük a versbe, hiszen mindnyájunk életében s személyiségének van egy része, mely teljes szabadságra vágyik, ez a lelkünk, mely magaslatokat jár be, a hit, a remény, a fantázia, a képzelet, a kreativitás szárnyain az égig tör; ezzel szemben áll hústestünk, a matéria, ami ideköt, fogságba zár, csak néha hallunk természetfölötti hívást…(Boros Dávid).

             Áprily szövege csupa kijelentő mondatai történést, megállapítást sorolnak fel. Egyetlen tőmondat – in medias res – indítja a verset: „Virradt”. Utána egyszerű és összetett mondatok sorakoznak, amelyekben a mondanivaló többször soráthajlással ömlik át az egyik sorból a másikba. A szöveg verbális stílusú, a költő függő beszéde.

             Virradat, napfelkelte a költemény születésének 90. évfordulójára emlékező olvasók számára az a szívet-lelket melegítő, történelmi fordulat, folyamat (az 1920-as trianoni sebeket is gyógyítandó), hogy a határon túlra szakadt magyarok tízezrei számára lehetőség nyílik, hogy újra magyar állampolgárok lehessenek… Tanítványaim és a magam nevében ezért tisztelgünk Áprily Lajos költőnk emléke előtt, akiről Kondor Béla festő vallotta: „Nem láttam emberben lefegyverzőbb tisztaságot… Angyal-tiszta volt, és ebből az angyal-tisztaságból magas költészetet csinált. Csak aztán el ne felejtődjön, hogy ilyen költő is létezett.”

Dr. Málnási Ferenc

ny. magyartanár – Kolozsvár

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. június 2. hétfő hüvelyk KRITIKA, MŰELEMZÉS

 

Ady Endre: A Kalota partján

Mag hó alatt

Száz éve született Ady Endre szerelmi lírájának e két gyöngyszeme. A Csinszka-versek közül is a szépség, az idill megőrzése adja meg varázsát mindkét költeménynek, s a „gyilkos vad dúlásban”, ez a letisztult szerelem is védte, óvta a humánumot, az „ígérő Múltat”, a tegnapot s annyi év után a mai olvasó számára is.

A Kalota partján eredetiben kézzel írott, kötetben nyomtatott versszöveg.

A szövegmondatok két szakaszba, 15-16 sorba tagolódnak..

A szövegösszetartó erőt a kalotaszentkirályi hívek pompás, tempós vonulásának leírása, valamint a költő ifjúságának felidézése adja.

A szövegmondatok mellé- és alárendelő viszonyban kapcsolódnak egymáshoz. Bennük a birtokos személyragos (-jeles) szavak segítik a grammatikai kohéziót: fejükből, reám, szemei, magam, ifjuságom, magamat, szivemben, áhitata…

Az igék nagy része egyes szám harmadik személyű: fölemelte, száll el, vegyül, nyilaz….   A leírás során a „mentek át” többes szám harmadik személyű igével láttatja a „pompás magyarok… tempós vonulását”, majd az ifjúságát felidéző sorokban „vidám kamasznak látom magam…” egyes szám első személyű igét olvashatunk. Az olvasót is odavarázsolja a Kalota partjára „a Kalota folyón, a hidat, a dombon”, majd „az én örök-bús ifjuságom, a végső csapásig, a szivemben” határozott névelős szavakkal saját sorsát láttatja…

Jelentéstani elemként „a Kalota partján” és a „mennyi szín” ismétlést említsük, illetve a két szakaszt lezáró „Biztosság, nyár, szépség és nyugalom” sorokat… Ez a sor egyben kulcsszó is a költeményben. Jelentéstani elem a felsorolás: „És fehér és piros és virító-sárga, / Izgató kék és harcos barna szín…”, „nyugodt, nagyságos arcok, / Ékes párták…” Mellettük a szakaszzáró sor: „Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.” S a fiatalságos idéző felsorolás: „Vonzódás, drága üzetés,/ Csapongás a végső csapásig…” A szöveg címe témamegnevező, utal a szövegre…

A költemény keletkezésének körülményeiről Kós Károly idézhetnők, aki szerint „…a mai kalotaszegi magyar népviselet egykor egész Erdély, sőt talán Magyarország magyarságának is viselete volt. Bizonyos az, hogy a múlt század harmadik negyedében a Küküllő menti vármegye jobbágy székely nép asszonyai még viselték a kalotaszegi muszujt…” Ady Endre első kalotaszegi látogatását is festői képpel írta le Kós: „Délelőtt érkeztek, és Szentkirály meg Zentelke kálvinista népe éppen a templomból igyekezett kifelé. És aki valaha látta Kalotaszeg magyar népét templomba vonuláskor, avagy a templomból széledéskor, aki tudja, hogy Szentkirály-Zentelke magyarsága egyike a gyönyörű kalotaszegi nép leggyönyörűbbjének, és ez a falu maga is a legszebb közül való, aki elképzeli a szentkirályi kálvinista templomot, ahogyan a dombon, a lombok között áll, a domb alatt a kanyargó Kalota vizét a nagy hídjával, azontúl a lombos, virágos színesen ékes falut, melynek népe páratlan ősi viseletében, méltóságosan, lassan jő ki a cinteremből és kanyarodik le a templomdomb útján a hídra, az elhiszi nekem, hogy ennél csodálatosabb kép alig-alig lehetséges. A templomdomb oldalából, a Kiszely-féle öreg kertből fogta meg ezt a képet Ady Endre lelke. És elvonulva a társaságtól megszületett a vers: A Kalota partján.” Hogyan került Kalotaszentkirályra a költő? „Az elűzött Léda helyett egy intézeti lányt fúj be a végzet. Míg szívét az utolsó látomások zúzzák, a vén legénynek van ideje ezért a lányért harcolni s mint feleségével összebújni együtt bujdokolni…” írta Német László: A vitathatatlan Adyban. Boncza Berta kezébe egy svájci leányinternátusban került Ady Endre: Vér és arany című kötete, levelével megkereste a költőt, a levélírásból meghívás lett, s Ady 1914 tavaszán látogatott el Csucsára, innen kocsikáztak ki Bertuka szentkirályi rokonaihoz…

A költemény Ady monológja, szövegköziség pedig a Kalota patak földrajzi név szerepeltetése, ez a pataknév adta az egész táj nevét: Kalotaszeg. Ravasz László szavaival: „Kalotaszeg olyan, mint egy óriás karaj kenyér… Körülveszik a Gyalui és a Bélesi havasok és a Vigyázó előhegysége, lassan ereszkedik le a négy völgybe a Sebes-Körös, Nádas, Almás és Kalota patak mentén”.

A költemény valóságos és elképzelt elemek ötvözete. „A párját ritkító, festői látvány ihlette erre az életörömből fakadó remekre. De nem marad meg az íródeák ábrázolásnál, hanem, és ez már az expresszionisták írásmódjára vall, előbb szemében a valóságos kép látomássá tágul, amikor a Kalota hídján az ünnepi percekhez méltón a napfényben már-már megemelkedik, majd a színekben pompázó, tobzódó, elvonuló nők arcán felismeri és a személyes, dolog tárgyat életre keltő megelevenítéssel – ékes párták, leesni áhítók – érzékelteti a testi látszat alatt forrongó vágyakat, aztán visszaréved ifjúsága szerelmeire, hogy megint belezökkenjen a látott valóság megnyugvást sugalló, erőt adó nyári jelenébe… – fogalmazta meg Rába György. S e valóságban a költő Bertuka-Csinszka szemét is megidézi meg: „S imádkozva nézni e nagy szemekbe / Magamat és mint vagyok bennük…” Egy szólásunk szerint a szem a lélek tükre, az őszinte ember a másik szemébe néz, véleményét a szemébe mondja. Ami tetszik, arra szemet vetünk, ami nem tetszik, társunk szemére vetjük….Ami drága a számunkra, az a szemünk fénye, szemünk világa… A régiek hittek a szemmelverés „tudományában” is.   A szem a költészet ősi, fontos motívuma, Balassitól máig, fölidézheti az ember jellemét, egyéniségét, teljes valóját. Ezért nem véletlen, nem játék – sokkal inkább „varázslás” -, hogy a versből Csinszka szeme pillant reánk…

A szöveg magyar nyelvű, mai írott, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás.

Stílusa is szépirodalmi. Egyetlen nagybetűvel írott szó stílusértékű: „Sorsom”, a második szakaszban. A versben csupa jóhangzású szó szerepel, ezek alapján szerepelhet a két versszak végén a refrén…. Talán ezért sem igényelte a költő a rímeket…. Verselése:   Pompás magyarok, templomból jövet…

                                         _     _ /   U   U/_     _ /   _     _ / U _

A vers szavainak szótári jelentésére ráépül a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentés. Az összetett szavak is ezt az érzelmi töltetet erősítik: virító-sárga, papi-beszéd, leány-szemek, örök-bús, átvonult, belémköltözött.

A melléknév+főnév szókapcsolatok is stílusértékűek: pompás magyarok, ölelő júniusi nap, izgató kék, harcos, barna szín, nyugodt, nagyságos arcok, ékes párták, nyári illattal, pompás vonulások, húsz éves, vidám kamasz, drága üzetés, templomi népség…

A szövegmondatok kijelentő mondatok, de érzelmileg telítettek, közelítenek a felkiáltó mondathoz. A névszói állítmányok szerepe miatt a szöveg nominális stílusú, a költő egyenes beszéde.

A Mag hó alatt szövege eredetiben kézzel írott, kötetben nyomtatott versszöveg. Megszokott központozású, a szövegmondatok 5 versszakba, 5-5 sorba tagolódnak.

A szövegösszetartó erő: a túlélés reményében megfogalmazott kérés, kétségbeesett vallomás feleségéhez.

Grammatikailag mellérendelő viszonyban álló mondatokat olvashatunk, bennük birtokos személyjeles (-ragos) szavak: magamat, hiteimben, hadi-sarcom, arcom, földjén, emberségem, magyarságom, Rendje, mag-magam, igazimnak…. A szöveg igéinek nagy része egyes szám első személyűek a vallomás, kérés jegyében: szedegetem, elteszem, fölemeljem, széttekintgetek, halljak, hallassak, őrzöm…, két-két ige egyes szám második és harmadik személyű. A melléknévvel párosított főnevek is a vallomás jelentésvilágát gazdagítják: gyötrött és tépett magamat, régi hiteimben, éltes holtat, drága mementóként, új emberű új világra, harsos igét, harcos igét, hős emberségem, szép álmokat, jós és jó magyarságom… Két melléknévi igenevet emeljünk ki a szövegből: „Gyötrött és tépett magamat…” jellemzi magát a költő az első sorban, és rögtön folytatja egy határozói igenévvel: „Régi hiteimben fürösztve… szedegetem össze…” s az utolsó szakaszban tér vissza még két határozói igenév: „Megnémítva és lehavazva.. /Őrzöm meg tavaszra…”

A szóképek közül a „Mag hó alatt…” és a „…mag-magam…” metaforákat említhetjük, amelyeket két hasonlattal egészít ki a költő: „”S elteszem mint életes holtat…”, „Hogy drága mementóként / Fölemeljem arcom…” A negyedik versszak a megszemélyesítéseké: „Hős emberségem, várakozz, / Szép álmokat aludj, lefénylett /Jós és jó magyarságom, / Hívni fog az Élet / S föltámadások örök Rendje.” A figyelmes olvasónak az az érzete, hogy Ady saját emberi alakját, jellemét részleteiben is érzékelteti, ezért a költemény allegória is…

A szövegmondatok kijelentőek, de érzelmileg telítettek, ezért közelebb állnak a felkiáltó mondatokhoz.

A szöveg verbális stílusú, a költő egyenes beszéde.

Nemeskürty István szerint: „Bizonyosság, béke, nyugalom, szépség szólal meg e versekben, melyek akkor kapnak igazi tartalmat, ha arra gondolunk, hogy mindezek a halál, az igazi halál küszöbén! Mintha fordított szerelmi életet élt volna át Ady Endre: huszonévesen a várt halált, a szégyent, megsemmisülést – halálra váltan pedig a békét, szépséget, kiegyensúlyozottságot.”

Málnási Ferenc

ny. magyartanár – Kolozsvár

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. június 2. hétfő hüvelyk KRITIKA, MŰELEMZÉS

 

Boncza Berta (1894-1934), költői nevén Csinszka

(120 éve született Ady Endre múzsája)

 

       A 20. század eleji múzsa-típus jellegzetes alakja, verseket, novellákat, szecessziós hangulatú, irodalmi leveleket írt, versei, önéletrajzi írásai maradtak fenn, néhány rajza és fényképe. Csinszka valódi tehetsége abban rejlett, hogy személyisége másokat ösztönzött alkotásra. Tabéry Géza kamasz-szerelmükről írta a Csucsai kastély kisasszonya című művét, majd Lám Béla a Körön kívülben dolgozta fel eljegyzésük történetét. Ady Endre Csinszka-versei a költő kései szerelmi lírájának legjelentősebb ciklusa. „Csinszka nem a saját verseiből él igazán, hanem azokban az örök poémákban él, melyek általa születtek akkor, amikor Ady ,már a halottak élén állott” – vallotta Reményik Sándor (Erdélyi Helikon 1932/2).

         Szerb Antal szerint: „Talán semmiben se, volt Ady Magyarországon annyira újító és annyira európai, mint ahogyan a szerelmet felfogta. Jöttéig a szerelem magyar költő számára a Petőfi által szentesített idillikus érzés volt: a szőke, kékszemű „kislány” meg nem kísértett tisztaságának kultusza, a reménytelen és az enyelgő szerelem rekvizítumaival felszerelve…. A szerelem végzet. Ezt az attitűdöt Ady készen kapta Baudelaire-től, és csatlakozik a nyugati költők nagy táborához, kik, mint ő, a szerelmet gyógyíthatatlan betegségnek érzik, vétkes szenvedélynek, mint az ópiumot, ellene küzdeni mindhiába…. Ady szakított a magyar költészet hagyományos szemérmességével. Előtte magyar költő nemigen írt a szerelem testi oldaláról és a vágyakról…. Ady fejlődésének hármas ritmusát szerelmi lírájában is meg lehet találni. Első korszakában a Léda-zsoltárok a végzetes, a nagy szerelem változatait hozzák…. A második tételt A Magunk szerelme, és az Elbocsátó szép üzenet képviseli, s harmadik korszak a szintézist, a bölcsek derűjét, a rezignációt, a Csinszkához írott versek meghitt, bensőséges, éjszaki-fényes boldogságtól áradó versek képviselik… Most már nem végzet-küldötte harc a szerelem, hanem a megbékélés, összebúvás a megindult világban, a csöndes hazaérkezés…”   A Kalota partján, Vallomás a szerelemről, Cifra szűrömmel betakarva, Nézz, Drágám, kincseimre…. A Csinszka-versekben egy öregedő ember mondja ki az érzéseit, aki az embertelenné vált világban oltalmat, békességet, társat keres, ez a szerelem csöndes összetartozás érzéseit fejezi ki. Gyönyörű példája ennek az Őrizem a szemed c. verse…

       Ady szövege nyomtatott, eredetiben kézzel írott költemény, megszokott nyomdai formájú, központozású szöveg, 4-4 soros négy szakasz.

       A költemény összefüggő egész,   a költő a lélek békéjét kereső, a megpróbált férj rezignált hangján, hálával vall érzéseiről Csinszkának.

     A szövegmondatok mellérendelő viszonyban kapcsolódnak egymáshoz, Ady a feleségének vallja meg, hogy szereti, fogja a kezét…   Vallomását egyes szám első és második személyű birtokos személyragos (-jeles) főnevek szövik szöveggé: kezemmel, kezedet, szememmel, szemedet, hozzád, veled, neked….   Feleségéről van szó, ezért határozott névelővel megtoldott főnevekkel: a kezedet, a szemedet, valamint névelő nélküli főnevekkel együtt: világok, pusztulásán, vad, rettenet… hozza közelebb az olvasóhoz is mondanivalóját.

     A szöveg jelentéstani elemei közül először az ismétlést említsük: az első szakasz ismétlődik a harmadik szakaszban. A Fogom meg a kezedet… sor pedig a negyedik szakaszban is ismétlődik: De a kezedet fogom… formában… Nem véletlen, hogy Ady a kezdő versszakot megismétli, a Csinszkához fűződő viszonyának, akkori érzésvilágának fájdalmas mélységét fejti ki, az egymásnak élő ember elmélyült szerelmét, ahogyan egymás kezébe kapaszkodnak, oltalmat, védelmet remélve, egymás szemébe nézve… Ezt a bensőséges képet még nyomatékosabbá teszi az, hogy kezdő versszak Őrizem a szemedet… a harmadik szakaszban is megismétli – szinte refrénként -, s a negyedik szakaszban, már a közeli elmúlás sejtelmének baljós tudatával átszínezve, egy   kötőszóval újra a szövegbe kapcsolja….

     A költemény keletkezéséről: Németh László a Vitathatatlan Adyban írja: „…. Ebbe a nagy sötétségbe – az elűzött Léda helyett – egy intézeti lányt fúj be a végzet. Míg szívét az utolsó látomások zúzzák, a vén legénynek van ideje ezért a lányért harcolni s mint feleségével összebújni s együtt bujdokolni” Boncza Berta egy svájci nevelőintézetben olvasta Ady verseit, levelet írt neki, s hazatérve meghívta, hogy látogassa meg Csucsán. Az 1914 tavaszán látogatás után közelebbi ismeretség, szerelem és házasság lett a folytatás….A Kalota partján

őrzi ama leánykérő 1914-es pünkösd emlékét, 1915 tavaszán esküdhettek meg, addig tartott a a küzdelem a konokul ellenkező apával. 1916-ban született a vers, s Ady számára mindent jelentett ez a szerelem, a lányért való harc idején narkotikumot az első világháborús hónapok valóságával szemben, a házasságban pedig az „összebúvó félelem óráit”. Adyt ekkor nemcsak irodalmi fórumokon támadták, katonai felmentését késleltették, valósággal vergődött Ady a háborús hétköznapokban… Életerői lassan fogyatkozni kezdtek….

A költemény valóságos világképet rajzol, s az olvasó is elképzeli a beteg, fáradt költő, aki feleségének kezét fogva, a szemébe néz, és megvallja szerelmét…

Ady szövege magyar nyelvű, mai, írott, érzelemkifejező, lírai, szépirodalmi mű.

Stílusa is szépirodalmi. A költeményben jóhangzású szavak sorakoznak, talán az űz, és   rettenet szavak mondanak ennek ellent… Rímei: a b a b, jambikus sorokkal…

A szavak elsődleges, szótári jelentése mellé a szövegben többletjelentés társul, a kéz, a kézfogás a barátságot, s ezentúl két ember tartós kapcsolatát, a szerelmet is jelenti – a leánykéréskor a lány kezét kérik meg -, s egyik szólásunk szerint a szem a lélek tükre. Az őszinte ember a másik ember szemébe néz, véleményét a szemébe mondja….   Ami tetszik, arra szemet vetünk, ami nem tetszik, társunk szemére lobbantjuk. A régiek hittek a szemmelverésben… Ami drága nekünk, az a szemünk fénye, a szemünk világa… Mindezek belejátszanak a szöveg jelentésvilágába, s a költő is kedvese szemébe néz, azt őrzi drága kincsként…   A vers igéi a költő cselekvéseit fogalmazzák: fogom (meg a kezedet), őrizem (a szemedet), érkeztem (meg hozzád), várok, maradok meg még (neked). Két jelzős szerkezet: vénülő kezemmel, vénülő szememmel utal a költő korára…

A szövegmondatok kijelentőek, de érzelmi-hangulati tartalommal telítettek, a ragaszkodás, a félelem, a bizonytalanság bujkál bennük. Párhuzamos szerkesztésű a versben: kezemmel – kezedet, szememmel – szemedet. Vallomását a költő két soráthajlással teremti meg, mondanivalója átnyúlik a következő sorba…

A szöveg az igék túlsúlya miatt verbális, a költő egyenes beszéde, vallomása feleségének.

Érdemes összehasonlítani A Kalota partján s az Őrizem a szemed című költeményeket: A szem a költészet ősi, finom motívuma, és nem véletlen, nem játék, sokkal inkább „varázslás”, hogy mindét versből oly gyakran pillant ránk Csinszka szeme:

———————————→                                 ————————→

↑               M Ú L T                                                         J E L E N

|        leányszemek          —————————           szememmel                    |

|         Sorsom szemei       —————————         kezedet                          |

|         rózsás, húsz éves       —————————       vénülő kezem               |

|         vidám kamasz           —————————       vénülő szemem             |

|         biztosság, nyár       __________________         világok pusztulása     |

         szépség, nyugalom                                                rettenet, űz                   ↓

←—————————                                       ←—————————

                                                                           D E   (mégis)

                                           Ő R I Z E M

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. június 2. hétfő hüvelyk KRITIKA, MŰELEMZÉS