RSS

2016. szeptember 26. hétfő napi bejegyzések

Pethő László Árpád versei

 

Menetelés  1956 – 2016

 

Mindig elmentünk
a falig s azon túlról
üzentünk vissza

halálba róva –
fejünkkel ütve lyukat
a lelketlenül

visszapattanók
rémületére – sírba
kergetett  őszök

múltával itt áll
lábunk előtt megfagyott
harmatban a nyár

tüdőnk kiköhög-
ve – vénásan tágulva
hogy megérhessük

a kikeletbe
menetelt menekülést
saját házunkba.

Világvégi rajzok


                       – XLII. fúga –

Falakkal bent az agy
alatti létben – drótokkal
kívül – szaggatottan –
csak lélegzetet venni
alig-alig – beletöpörödve
a vész utáni vészbe –
és felszakad a seb s a vér
buzog – ömlik szakadatlan
az összegubancolódott imába
létbe – bújhatsz erdőbe –
mélybe a fékezhetetlen
zajba – barlangba a
feneketlen viharban ülve
ütve felhorgadó éjben –
s a lélek az ég csapásait
élve temetve jeltelen térben
lásd félig – végig csak ámu-
lásban – elmúlásban  a
kieresztett lélegzet és aztán
szapora körmönfontsággal
térdig hajlik a lélek alatti
vándorlás vissza az égbe
a fejvesztett világosságba
hogy megtudd a való
látomásokba rögzült éji
mivoltát – hasra majd
égbe nézve  láthatod a
dimenziókba  törpült át-
hallások diadalát – mozgását
sóhajtozva viszed tudatból
tudatba a részvétnyilvánítás
elhatalmasodását itt a földi
égben – a láthatatlant élve
átélve – éjszakák porában
fetrengve a világosságot várva
szeletelve hangjait – énekét
tátogva élve – halva – látva
és a láthatatlan véghez csak
pipázva juthatsz ködösült
világvégi rajzok házában –
a láthatatlanban is felfogható:
ki itt kilépsz – nem marad más
mint önmagad pusztítása –
a felhőtlen virradatban ama
lázadó megmaradásban ott
hol isten is elhagyatott s itt
maradsz a puszta világosságban
de senki ne sírjon – lapuljon
a földhöz itt a síkon s ott
a hegyekben lármafát
gyújtson – tűzzé váljon
az ének – az egekig érjen
kiáltsunk: alig tudjuk
hitünket – a keresztre fe-
szített Jézust – a születést
a harangok  – lélegzetünk
parazsát – a szelet – a fák
alatti csendet a folyók áradását
az ég kergette dallamot azok
sírását – madarait – a szárnyalást.

Égbe látón

In memoriam Csoóri Sándor

Egy szál fényesség
tehet hulló levelet
párnádra mostan –

aztán ébredés után
futhatsz földre hogy az
égbe láthass: bibliádat írni.

Süketítésben

Vigasztalásul –:
ezek a fák a fenyők
gyógyító vizek

erdélyi  tüne-
mény  s a kutyák félelme
az utak szélén

így vagyunk kivert
állatként a magunk  bír-
tokán – zöldben is

már kékben sárgán
mintha bérelhető föld
gyanánt sokszoros

túlélésben – ott
hol a felhőt lopják a
kanyarodóban

lefelé mozgás
felfelé vízmosásként
kereszt  – kálvária

isten birtokán
józanodás: ki itten
földet  birtokol

égi lázadó
lehet a  számon tartott
süketítésben.

Vakulás

Lassan elfogynak
a felhők is alólunk
szemernyi vétek –

szemünk láttára
behorpadt  szüggyel  üget
a vak bányaló

lefelé szárnyal-
va  a bálok tüzében
hajszoltan együtt

feltartott fejünk
kaszabolja látásunk
vakulás velünk.

Késhegynyi ének

Hallani égi
robbanását  pipacsnak
lápi madárnak

szétszórva  bennebb
szíveden  lelnek ágra
mezőre  – fákra

lásd innen  indul
harci állásba  dallam
késhegynyi  ének

mert  az  erdők csú-
csait  nézve  vélheted
rakéták  hegyét

mely véd és temet
szellemek  tanyája  vir-
goncság  vége

leheletnyi  Nap
véd  meg – temetők hantja
emlékeztet  még.

Napba öltözött

Mikor a maradék képek
ott a koponyafedő alatt
csak azok maradnak  –
és az arc már nem is
látható – elrohadt csontok
sincsenek – mintha Bolyai
akkor leszel magad is
boldog fa és bokor ott
hogy meglásd az utókor
magadból kihagyható
csend nélküli repülését.

Bábel és Trója – Doberdó
és Nagaszaki – Drezda és
Kolozsvár – Guantanamo
aztán az óceánba hullva
felparázslik a hamuban
sült galandféreg – arcodon
a ketreccel –: az ólom utáni
flakon-tengerben  landolva.

És a koponyacsont nélküli
képek – a röppálya fölötti –
mellette s alatta elsuhanó
világ utáni világ – párhuzamos
tudat alatti találkozás zenéje
dallama – végső ritmusa előtt
„föl – föl ti …” megveszekedett
égnek ezen éjszakai  fényes-
ségében ama lázító görbén
mely elvezet a Napba
öltözött asszonyhoz.

Ima

Keresik a keresztre feszítettet
hozzák  viszik – hol itt hol ott
bukkan fel  – cipelik országok
porában  – sárban-esőben
napfényben-vízen – és nem
hiszik a hitet   csak a csupasz
keresztet  – az áldozat sehol
se égben se levegőben  –
magadban sem találod
felfalták a rákok a halak
gondos tervezők  – láthatatlan
csecsemő  – szóródik bennebb
bennebb már az agyat rágja
a testet eszi – mert jobb a
szivárvány  színeiben és egyre
jönnek-mennek  létrán  a
felhőkig égnek – lángolnak
csillagok porában  – tenyerükbe
lehelve utolsó kérelmüket  –
hát itt vagyunk senki földjén
rácsok mögött  rácsok között
pengefalon – rózsaszín  legelőkön
autón  vonaton s letepert földön
csak az istenek tudják a valót –
a választ: mi végre ennyi kereszt
ez a zápor  és a kapuk melyek
a mennybe visznek elfelé  mert
porból  vízből és fohászból  lesz
az igazi menekülés  az átalakulás
a megtisztulás  mert fehérek közt
Mohamed is tűzzé válik – világít
betemetődik  az elárvult Megváltó
vérével  szívével  mindörökké ámen.

 

 

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016. szeptember 26. hétfő hüvelyk VERS