RSS

február 2014 havi bejegyzések

John Donne

No Man Is An Island

No man is an island,
Entire of itself,
Every man is a piece of the continent,
A part of the main.
If a clod be washed away by the sea,
Europe is the less.
As well as if a promontory were.
As well as if a manor of thy friend’s
Or of thine own were:
Any man’s death diminishes me,
Because I am involved in mankind,
And therefore never send to know for whom the bell tolls;
It tolls for thee.

Egyetlen ember sem sziget

Egyetlen ember sem sziget,
Teljes önmaga,
Minden ember a kontinens egy darabja,
Része a szárazföldnek,
Ragadjon el a tenger egy göröngyöt,
És Európa kisebb lesz,
Mint ahogy a hegy is az volna.
Mint  ahogy a barátod birtoka is,
Vagy a saját magadé:
Bárki halálával kisebb leszek,
Mert össze vagyok nőve az emberiséggel,
Ezért sose kérdezd, kiért szól harang,
Érted harangoznak.

Hadnagy József fordítása

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. február 22. szombat hüvelyk VERS

 

Fábián Kornélia

Ha van még rangod

Ez az arc lesz a végső.
Harcból is utolsó.
Az új maszkra már késő.
Nem lesz több utószó.

Évek szakadnak rólam.
Megszámlál az óra.
Nézd, más jeleket róttam
a tűnő valóra!

Tegnapi hangod holnap
visszasír a mába.
Emeld, ha van még rangod,
egek oltalmába.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. február 14. péntek hüvelyk VERS

 

Pethő László Árpád

Végezetül

Felragyog a Kihunyó Nap is az
egek karéján ha nap mint nap
estefelé élesztgeted a fűben
mocorgó pillanatot – a múlás
fényességét – árnyékokat –

Lábadozik immár a sötét ki-
vetületlen árnya a szembekötösdi
elkezdődik itt és ott ahol néma
főhajtással leszáll melléd a
rögtönzés sóhajos ítélete –

Itt voltál – betöltötted az
égi földet-eget rájöhettél
az erezetek titokzatos létére
itthon voltál vagy sem –
látható vagy végezetül…

Felérve a hetedik csúcsra
láthatod az éjt nappaltól
választó felleget lehajt-
hatod fejedet immár –:
Uram bocsáss meg hogy csak

ennyit – ennyire futotta
fohászom hogy ne legyen
teljesen homály – a vakító
sötét csak eddig a hétköz-
napig ügetett velem –

Láthatom a vakulás világát
a lenti poklot idefenn…és
csattan az ostor hátamon
bábosok kezében a nyele
halld meg Uram panaszom –

Itt fekszem az avaron –
szólhatnék hangosabban
vagy lapulnék némán mintha
föld alatt de karom-lábam
még bírja hát kúszom is

Légy madár bennünk itten a
simára koptatott mezőkkel
hogy ne higgyük már holnap
a szemenszedett árvaságot
az üresség formáit látva

És ebben a szórattatásban
letaglózott valótlanságban
itt a hajón áradás közepette
lássuk a partot a kikötőt
talpunk alatt az eget…

Mert állandó menekülésben
fenntartható békességben –
földönkívüliségben tántorogva
a Tejúton bolyongva immár
mikor érkezünk haza már?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. február 11. kedd hüvelyk VERS