RSS

október 2012 havi bejegyzések

Elekes Ferenc

Egy szál fű

 

(Az irodalomról)

Ha csak egy szál fű
az irodalomból kinőne,
vagy egy sápadt malac
gömbölyödne tőle,

naponta írnék verset,
a  papírt művelném,
s nem szégyelleném magam,
hogy potyára koptatom elmém.

Kulturált lélek

Koncertre jár,
lelke csupa jóság,
nem gyűlöl senkit,
csak régi adósát.
Nincs gondja, mi földi,
hacsak nem e lenti:
hogy tudna télire
két disznót leölni.

 

Sikereim

Két előírt sétám
győzelemre vittem
ezen az esten:
meg nem botlottam
és el sem estem.

Kitüntetés

Légynek sem ártott.
Ki is tüntették ezért
végül. A legyek.

        ——

 Öt portré

Bözödi György

Arra kért engem egy napon,
ha találkozom Szakál Mózsival
Bözödön,
emeljem meg a kalapom,
s mondjam meg neki,
amit ígért, nem kaptam meg,
de azt is
köszönöm.

Cseke Gábor

Fejbevágták
egy lapos kitüntetéssel,
s szóltak, hékás,
az emberiség vonat, nem vár,
máskor ennyire ne késs el,
meg is rótták a költőt,
hogy a Jelentéssel
elpepecselt egy fél,
vagy egész emberöltőt.

Markó Béla

Apám asztalos volt,
azt mondtad, egyszer
meglátogatsz minket,
de most
már késő.
Kezéből kiesett
a véső,
pedig ő tudta legjobban,
milyen a jó szonett,
a végső.

Páll Lajos

Tőle is eltelt az idő,
abba szeretett bele,
háztetőbe, kapufába,
sőt, a kerítésbe,

nem fordul mostanába
a fehérnépek fele,
beszéli Korondon róla
a fehérnépek fele.

Gálfalvi György                

láza lement még
uralkodása idején,
pedig nagy csatákon
lángolt,

főműve kettő:
egyik plakát, mely
hirdette, nyugdíjba vonul,
a másik maga,
Láng Zsolt.

Könyveit számlálja
félkézen,
fiókban lapulnak,
félkészen.

(Forrás:Feriforma)
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. október 27. szombat hüvelyk HUMOR ÉS SZATÍRA

 

 

Megjelent a Központ 2012. október 25–31. számában

http://www.kozpont.ro/images/stories/2012.10.25/f20121025/index.html

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. október 25. csütörtök hüvelyk BARTIS KÖR

 

Hetven év az irodalom és közélet szolgálatában

A Gödöllői Új Művészet Közalapítvány

Szervezésében köszöntik a 90 éves Katona Szabó István írót, kritikust, szerkesztőt 2012. november 11-én, vasárnap du. 4 órakor, a Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóházában (GIM-Ház, 2100 Gödöllő, Körösfői utca 15-17).

Az ünnepelttel beszélget Albert Gábor író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és

Dr. Merva Mária múzeumigazgató. A találkozón bemutatják Katona Szabó István: A nagy hazugságok kora. Életem Erdélyben 1948-1968. című, a Kráter Kiadónál nemrég megjelent önéletírását. A szerző a helyszínen dedikál

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. október 15. hétfő hüvelyk HÍREK

 

Meghívó a Bartis Kör ülésére

 

A 130 éve született Donáth László emlékezete

 

Donáth László (1883-1967) erdélyi magyar református lelkész-íróra emlékezünk 2012. október 10-én, szerdán 18 órakor.

Az emlékezésnek a Felsővárosi Református Gyülekezet ad otthont (Marosvásárhely, 1989. december 22. u., 49. sz.)

Az áhítatot az est házigazdája, Kántor Attila lelkész tartja.

A marosvásárhelyi  Bartis Kör első nyilvános ülésén Bölöni Domokos a szerzőről beszélget H. Szabó Gyulával, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójával, majd az író unokája, Nagy-Donáth Katalin eleveníti fel gyermekkori emlékeit a nagyapáról. Donáth László novelláiból olvasnak fel a dédunokák: Nagy-Donáth Katalin és Noémi.

A találkozóra várjuk a szülőfalu első emberét, Szőcs László etédi polgármestert.

Donáth László Etéden születettt 1883. április 5-én, és Nyárádszentsimonban halt meg, 1967. december 2-án. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.

Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A református teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Előbb Vadasdon majd Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon volt lelkész, nyugdíjasként tovább szolgált Havadtőn és a Kocsárd melletti Székelyföldvár gyülekezetében. A Kemény Zsigmond Társaság tagja. Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szeptember 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa…) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát. Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kökényszüret c. önéletrajzi regénye. Kötetei: Humoros esetek (novellák, Kolozsvár, 1928); Jairus fia (novellák, Marosvásárhely, 1929); Szegény bolond (elbeszélések, Kolozsvár, 1931); Cserefa Gyuri (regény, Budapest, 1932); Tövig égő gyertya (novellák, Nagyvárad, 1934); Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nagyvárad 1939).

A Kriterion Könyvkiadó novellaválogatást szeretne megjelentetni a 130. évfordulóra. A jubileumi kötet bemutatóját a tervek szerint Etéden tartanák.

A belépés díjmentes, minden érdeklődőt tisztelettel várunk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. október 8. hétfő hüvelyk HÍREK

 

Zsidó Ferenc új könyvéről

Zsidó Ferenc Laska Lajos című rövidpróza-kötetéről Lázár Emese: „Kicsi könyv, kicsi bemutató” – fogalmazott frappánsan a Laska Lajos október 2-i, első hivatalos könyvbemutatójának házigazdája, Lőrincz György író, aki alaposan kifaggatta a szerzőt arról, hogyan született meg és tulajdonképpen kicsoda Laska Lajos? Megtudtuk, hogy Laska Lajos nem ma született, hanem bő tíz évvel ezelőtt. Átlagos, esendő és nevetséges, olyan mint mi… A kisemberről szóló egyperces villanások az akkor még létező országos napilap, a Romániai Magyar Szó, később pedig annak utódjának hasábjain jelentek meg, ezt követően pedig a különböző irodalmi folyóiratokban (Várad, Helikon, Hitel, Forrás, Új Forrás). „Gyakorló újságíró voltam, éltem az életet és épp úgy, mint Laska Lajos, én is vívtam a mindennapi, piti harcaimat” – mesélte a szerző, aki az egypercesek műfajt illetően irodalmi elődként felemlegetett Örkény mellé Páskándi nevét is hozzátette. Laska hálás figura és hálás téma volt – az évek alatt több mint 200 róla szóló abszurd és groteszk, humoros és csattanós írás gyűlt össze, amit a kötet kedvéért a szerző két éves babrálás után 85-re karcsúsított. A szövegeket szándékosan úgy válogatta össze, hogy az elmesélt történetekből ne csak a főszereplő jelleme, de teljes életútja is kirajzolódjék. Épp ezért, „a laza kis írásokat akár nagyprózásan is olvashatjuk” – adott olvasási tippet a könyvhöz. A groteszk, abszurd és kiváló humorral megspékelt egypercesek főhöse Laska Lajos, akin nevetünk, akiben magunkra ismerünk és akiben éppen azt szeretjük leginkább, hogy nincs benne semmi rendkívüli, semmi hősies, annak ellenére, hogy lázad és meg is vívja a kis, mindennapi harcait. (Laska Lajos egyperces arcai és harcai, Udvarhelyi Híradó)

Az 1976-ban született szerző előző kötetei: Szalmatánc (regény, 2002), Csigaterpesz (novellák, 2005),  Autóstoppal Európában (regényes útirajz, 2007).

A szerző új kötetét a könyv hátsó borítóján Krebsz János így harangozza be: „Laska Lajos egy igazi dákómagyar, piszokratész ajropéer. Egy gumicsizmás értelmiségi. Ha jobban odafogyelünk: Laskával nem történi semi különös, ami ne fordulhatna elő bárkivel. Ha még jobban odafigyelünk, akkor is erre az eredményre jutunk. Ezért nagyon kell figyelni rá.Szeretjük Laska Lajost. Ahogy Chaplint, Ábelt, Svejket, Fülig Jimmyt vagy Sancho Panzát. Újabb és újabb inkarnációkkal lepi meg az olvasókat, miközben személyisége folyamatosan gazdagodik, egyszerre lesz bonyolultabbá és átláthatóbbá.”

Pro-Print Könyvkiadó Csíkszereda, 2012. Az illusztráció Péter Katalin munkája.

http://uh.ro/kultura/irodalom/11185-laska-lajos-egyperces-arcai-es-harcai

Laska Lajos eseteiből

Vállalkozik

Laska Lajos úgy határozott, eleget dolgozott már alkalmazottként ilyen-olyan cégeknél, elérkezett az ideje, hogy indítson egy saját vállalkozást. Igen ám, de nem igazán tudta eldönteni, milyen profilt válasszon, hogy szabad teret kapjon a kibontakozáshoz.Valami olyasmi kelle, morfondírozott magában, amivel más nem foglalkozik.

Aztán megtalálta a megoldást. Amint a szükséges papírok egyben voltak, egy faiskolától meg is rendelt egy kisebb szállítmányt. A tulaj csodálkozott ugyan, de aztán megvonta a vállát: neki eladó.

És Laska kiállt a piacra az áruval. Március 21-ét írták aznap.

Egy ismerőse döbbent képpel kérdezte meg, maga ilyenkor árul karácsonyfát?, mire Laska magabiztos mosollyal annyit válaszolt, ilyenkor érdemes, mert nincs konkurrencia!

A karthausi

Laska egyszer megelégelte azt, hogy legtöbbször, ha megszólal, az emberek megbotránkozva, értetlenül néznek rá, esetleg vigyorognak. Elhatározta, ezután hallgatni fog. Így is tett, összeszorított szájjal.

Az emberek megbotránkozva, értetlenül néztek rá, esetleg vigyorogtak.

Hogyan lett feltaláló

Laska látványosan tudott unatkozni.  Elfolyt a karosszékben, ásítozott, nyögdécselt, s az orrát piszkálta. A piszkálmányból két ujja között apró galacsinokat formázott, majd elpöccentette. A pöccenet, ha megfelelő helyen landolt (pl. ablaküveg, lakkozott bútor, csillár), odaragadt. Ha megszáradt, csak késsel lehetett levakarni. Ezt Laska felesége végezte, így ő sosem unatkozott. Közben szelíden korholta párját, hagyna már fel ezzel a vadállatkodással, s keresne valami normális elfoglaltságot.

Addig mondogatta, míg Laska ráállott. Hogy akkor izé, mostantól feltaláló lesz. Fel is talált számos érdekes csinálmányt, elég, ha itt és most csak a cigájacöccentőt, a fírhangsuvickolót és a mázlimeskuvátort említjük meg.

Környezete értékelte a találmányokat, egyesek csak bólogattak, de mások meg is ölelgették Laskát gratuláció gyanánt.

És ő boldog volt, és elégedetten állapította meg, hogy a feltalálás talán még az orrpiszkálásnál is jobb egy kicsivel.

A legmegbízhatóbb óra

A tömbházban fiatal házaspár volt Laska Lajos felső szomszédja. Reggelente, hat húszkor ajtócsattogtatás, visszafojtott “igyekezz már!”-féle szusszanások jelezték kapkodó létüket. Délután, fél négy körül a szenvedélyes ebéd programja következett bősz edénycsörgéssel (Laska, hiába próbálta, ha megszakadt, akkor se tudta olyan meggyőzően csörgetni edényeit, mint azok fönn). Ebéd után, fél öttől szieszta: csiklandósdi. Legtöbbször zenére. Kísérőjelenségként öblös és visibálós kacagások. Este, nyolc körül a kalóriadús vacsora volt programon, kísérőjelenségként hangos, egész estét betöltő böffenések. Utána nehéz, hallható csönd, tíz óráig. Fél tizenegykor ismét megelevenedtek: tusolás turbékoló kacarászások közepette, fogmosás, hangos gargalizálással. A szerelem ideje következett. Menetrendszerűen. Szusszanásnyi csönd, aztán ágynyikorgás, erősödő tendenciát mutató sóhajok, tizenöt percig (tovább soha – Laska számos alkalommal lemérte). Két percnyi csönd után slattyogás, ki a fürdőbe, csorr, aztán víz zúdulása a csövön. Aztán még egy slatty, még egy csorr, még egy víz-zúdulás.

És ugyanez, napról napra. Laska megtanulta, kívülről fújta életük minden mozzanatát, percnyi pontossággal tudta, mikor mi következik. Aztán egy alkalommal fogta az óráját, s kivágta, mint fölösleges kacatot.

Mobilitás

Laska Lajos kővé válást gyakorolt egy intenzív tanfolyam keretében. Az előkészületek úgy folytak, amint egy kővé váláshoz illik: Laska utoljára még zsebébe csúsztatott egy modern technológiát, hogy ha a számításba hiba csúszna, zavar nélkül tudja kiküszöbölni a számítást. Ekképp fölkészülve szívét honának ajánlotta, példás életét pedig az utókor figyelmébe, s épp kezdte volna el a kővé válás fáradtságos (tranz)akcióját, amikor váratlanul belépett felindult igazgatója, s lefújta az egészet, merthogy a konkurencia megelőzte őket.

 Hűtlenség

Laska és párja unták egymást az ágyban. Egyszerűen valami újdonságra vágytak.

Ha ez segít, hozakodott elő Laska párja, képzeld azt, hogy én valaki más vagyok. Mindegy, hogy ki, valaki más. S ezt a másvalakit öleld úgy, ahogy engem nem szoktál, nem tudsz. Az ötlet beválott, jót szeretkeztek.

Másnap száraz hangon kérdezte meg Laskától a párja, na, jól esett a megcsalás; mire ő gyanútlanul azt felelte, igen, nagyon. Ha egyvalakivel megcsaltál, mással, máskor is meg fogod tenni, vicsorított rá a felesége. Tudd meg, hogy hűtlenséged miatt el fogok válni tőled, tette még hozzá összehúzott szemöldökkel. Laska csak bólogatni tudott, hogy igen, ez az, mit érdemel.

Csak semmi felhajtás

Mi a fene történik itt?, háborgott Laska Lajos. Csak fekszem itt, szebb ruhában, mint a lakodalmamon, mellettem gyertyák égnek. Gyűlölöm a faggyúszagot! Emberek ülnek köröttem, idétlenebbnél idétlenebb pozícióban, s bőgnek. Meg kell a szívnek szakadni! Mit mondjak, ezért nem volt érdemes meghalni! Azt hittem, morgolódott tovább, a  halál különös, az én halálom meg pláné: újszerű, meglepő. Erre fel mindenki rőköl körülöttem, ahogy mindig is lenni szokott. Hát nem unalmas? Több fantáziát néztem ki a halálból! – állapította meg mérgesen, csalódottan. Azt még csak lenyeli az ember, hogy életében nem történt semmi érdekes vele, de már halálában sem?

Hóember

Laska Lajost, ahogy ment a a bő havú, jeges utcán, vidám kis csapat vette közre. Havazódtak, pajkosan, fékeveszetten, persze egy-két eltévedt hógolyó a Laska fején landolt. Laska méltatlankodni kezdett. Ekkor a kis, vidám csapat se szó, se beszéd, hóembert készített belőle. A fürge kezek alaposan rátapasztották a havat, nehogy itt-ott leszotyogjon, s a turpisság kiderüljön. Laska kezdetben tiltakozott, izgett-mozgott, hátráltatva a munkát, de aztán rájött a dolog lényegére, a megtiszteltetés nem mindennnapi voltára. Laskának ugyanis örökös vágya volt az őselemekkel (újra) egyesülni. A földdel, a vízzel. S ez most a hóember halmazállapot-változásának köszönhetően valóra válhat! Türelmetlenül, mégis méltóságteljesen várta, hogy az idő megenyhüljön, s ő, vagyis a Laska-hóember olvadozni kezdjen.

Ez lassan be is következett, a havak megindultak, vizzé váltak, s kényesen lecsusszanva Laska testéről, eltűntek a földben. Laska ekkor már látta, hogy valami nincs rendben, merthogy ő nem fogyogat. Az a hó, kinek eddig ő embere volt, galádul elhagyja, új életet kezdve, de ő marad.

Laska ekkor úgy érezte – immáron sokadszor -, hogy csalás áldozata lett.

Urbánus és népi

Laska Lajos urbánus fickó volt. A vidékről nem sokat tudott, az is szóbeszédből, újságból, vagy esetleges irodalmi olvasmányaiból származott. Ha a falu szót meghallotta, mindig egy vasárnap délutáni idill képe jelent meg lelki szemei előtt (hogy kevésbé giccses kifejezésformát ne használjunk), amint a nénékák a padokon üldögélve fonogatnak, a népviseletbe öltözött fiatalok népdalokat énekelnek (csakis régi stílusúakat – ld. pentaton), a férfiak pedig a főtéren összeverődve színes mondákat mesélnek Csaba királyfiról, nagyerejű Kinizsiről, s a kutyafejű tatárokról.

Ennél többre nem is igen volt kíváncsi. Történt egyszer azonban, hogy Laskához egy külföldi látogató jött, akinek az volt a kívánsága, vinné már el vidékre, hisz annyi érdekeset hallott a magyar faluról. Laska máris ecsetelni kezdte, hogy a padokon nénékák, a fiatalok pentatonban, a férfiak régi történetekkel, s mind így.

Amikor megérkeztek, a falu kihalt volt. A főtéren egyetlen férfi sem lézengett, Csaba királyfiékkal egyelőre várni kellett. Laskának rossz előérzete támadt, de azért benyitott a Snack Bar-hoz címzett fogadóba, némi útbaigazításaért. Odabent két pvc-dzsekis fiatal a játékgépeket döngette, tekintetüket látva Laska nem szólította meg őket.

Lézengeni kezdtek a főutcán, az emeletes, hungarocellel burkolt házak közt véletlenül egy kis égszínkék vályogház is előbukkant. Közelebb érve táblát pillantottak meg rajta: Falumúzeum. A kapu zárva volt. Aztán egy korosabb nőt pillantottak meg, sietve jött szembe velük az utcán. Megállították, megkérdezvén, hol szokták tartani a nénékák a fonót, hát a férfiak hol verődnek össze. Az asszony a vállát vonogatva azt mondta, nem tudja, az urak milyen gyűlésbe jöttek, de ha a faluról akarnak többet megtudni, menjenek le az Alszegbe, ott lakik valami menedzserféle, az mindent megmutat. Laskáék hálásan köszönték az útbaigazítást, de a nő már indult is, merthogy meg kell nézze a tévében Mónikát, s aztán Balázs is kezdődik.

A menedzserféle készségesen fogadta őket, hogyne, uraim, jöjjenek be, van egy szép filmünk, fölvettünk arra mindent, direkt az efféle uraknak, mint maguk. A moziterem kicsi volt, de elegáns, a melegre való tekintettel a légkondi is működött. A film pazar volt, digitális minőség, 7.1-es hangrendszer. És tényleg rajta volt minden: a nénékák a padon (egyikük kezében guzsaly!), a fiatalok népviseletben, énekelve (pentaton!), a férfiak is összeverődve (Csaba királyfi!). Laskáék egészen eltelve, zsongó lélekkel álltak fel a műbőr székekből.

Fizetni mindössze egy eurót kellett fejenként, amikor az összeget kevesellve csodálkozásukat fejezték ki, a menedzserféle önérzetesen csak ennyit mondott: De uraim, hisz falun vagyunk!

Kilép

Egy napon Laska úgy érezte, elég, ez így nem mehet tovább, túlságosan elfajultak a dolgok, ki kell lépnie a Szervezetből. Merthogy ott csupa öntelt, felfuvalkodott, hájfejű bunkó van – Laska korholta magát, amiért erre csak ilyen későn jött rá. Cinikus hangvételű „búcsúlevelet” írt, melyben részletesen ecsetelte kilépésének okait. Valósággal ontotta az elmarasztalásokat, a sértéseket, a Szervezetet élveteg, önző majmok gyülekezetének ábrázolta, hol egy olyan nemes lélek, mint ő, nem érezheti jól magát.

A levelet kéjes örömmel tette postára, úgy, mint aki megmutatta.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012. október 8. hétfő hüvelyk KÖNYVEKRŐL