RSS

A teljes kép

27 ápr

Olyan Csokits János esszékötete*, mintha a szerkesztőnek az lett volna a jól látható hátsó szándéka, hogy teljes egészében bemutassa a sokoldalú szerzőt, aki úgy élt az utóbbi évtizedekben – mintegy ötven évet –, hogy földrajzilag ugyan távol volt az országtól, de egyetlen percet sem hiányzott a magyar kultúrából. A könyv bevezető része távoli világokba visz, vissza az ókori Rómába, ahol Csokits – mondhatni – teljes bennfentességgel mozog. Nem holmi fellángolásról van szó, hanem komoly el- és alámerülési képességről. A három ókori tárgyú esszé – mintegy harmada a könyvnek – a fényűzés problémakörét, illetve római nők társadalmi helyzetét rajzolja körül. Egyáltalán nem véletlen ez az indítás, hiszen a következő szerkezeti egységben (amelynek címe: Valami a kultúráról) közelebb kerül az időben, de többnyire az európai – német, francia és az angolszász – illetve az amerikai irodalmakban mozog, hogy aztán végül (a Két magyar költő című szerkezeti egység), közelítsen a két általa igencsak kedvelt nagyságra, a saját dolgainkra: Arany Jánosra és Pilinszky Jánosra. Ez a hármasság, a több mint három évezred, amelyet áthidal a gondolat, a szerző elhivatottságát jelzi, és egyben utalás arra, hogy a vizsgált kérdések nem rekeszthetők be az idő egyik vagy másik ketrecébe: a felvetett kérdések korábban is foglalkoztatták a gondolkodó embert, ma is lekötik a figyelmét és az elkövetkező időkben ugyancsak fontosak lesznek, ha megmarad bennünk a további sorsunk felé tekintő intellektuális igény.

Hogy mennyire komoly a kapcsolat a vulgáris falánkságáról nevezetes, a Néró korabeli római elit emelkedett ízlése és a New York-i Feledezők Kubja által 1983-ban adott díszvacsorázók között, elég, ha vetünk egy pillantást a menüre: ott „fűszerezett tojássárgájába burkolt pipiske pávatojásba rejtve”, itt „lótuszgyökér kínai babérmézzel” és „tigrisliliombimbó-leves”. Ez pedig mi lenne egyéb, ha nem modern hedonizmus? Dekadenciában semmivel nem különb a mi korunk, mint a civilizáltságától öntelt és pusztuló, ugyancsak és igencsak fejlett Róma. A középső szerkezeti egység írásai – bizony – komoly merítések.

A későbbiekben már meg sem döbbenünk, ha a Kulturális forradalom Amerikában vagy az Amerikai kultúra avagy a tudatlanság kultusza című írásokat olvassuk. Ezek az írások az ezredforduló környékén születtek – többéves szemlélődés eredményeként –, amikor még viszonylag boldog békeidőben élhettünk. Csokits idézi egy kutatás eredményeit, amelyet a Michigani Egyetem Társadalomkutatási Intézete végzett hat és tizenhat évesek körében. A felmérés célja a szabadidő hetenkénti hasznosítása, amely mellőzi az olyan természetes és kötelező időtöltést, mint az alvás, tisztálkodás, tanulás, iskolalátogatás. Tevékenységek: tévénézés – 14,5 óra, játék – 8 óra, sportolás – 3 óra, számítógép-használat – 2,75 óra, olvasás – 1,25 óra. Azért emlegettünk boldog békeidőt fentebb, mert ez az állapot azóta tovább romlott, a sportolás és az olvasás rovására, a televízió és a számítógép javára, olyannyira, hogy azóta jelent meg és terjedt el szerte nagyvilágban az az életmód, amelyet leginkább a monitorgiliszta kifejezéssel jelölhetünk. És a tudatlanság kultusza nem odaát dívik, túl a Nagy Vízen, hanem idehaza, a mi lelkünkben, hiszen egyre kisebb a világ és egyre inkább szaladgál benne ide-oda a fertő. Kenneth Clark angol művészettörténészt idézi Csokits: „A kultúra bármilyen bonyolultnak látszik is, valójában igen törékeny, meg lehet semmisíteni.” És miféle civilizáció az, amely liberalizálja a tudásellenességet és azt a lúdtollat forgalmazza, amellyel ínycsapunkat birizgáljuk egy-egy lakoma közepén, hogy okádni, aztán újra zabálni tudjunk?

A harmadik csoportban található írások Csokits saját szenvedélyeihez vezetnek, a nagy dolgokhoz, amelyek meghatározták az életét. Üdítően izgalmas az Arany János központozásáról folytatott vita. Nem akárkivel áll ki: Cs. Szabó László a partnere. Illetve szembehelyezkedik az akadémikuskodókkal, akik a helyesírás igájába kényszerítik Aranyt, amikor a kritikai kiadásokban a versekre is alkalmazzák a hétköznapi szabályokat. Itt látszik meg Csokits magas fokú érzékenysége, költői/elméleti felkészültsége. A Pilinszky angolra fordításában játszott szerepe, a Ted Hughes-hez fűzödő barátsága szintén kellő megvilágítást kap – a részletek az 1992-ben megjelent Pilinszky Nyugaton című kötetből valók -, illetve a látóterünkbe kerül egy másik nagyság is, Jékely Zoltán és korszakalkotó verse: a Madár-apokalipszis, amely minden bizonnyal megragadta annak idején Pilinszky fantáziáját is: „és én kétségbeesve álldogáltam/ az ítélettől vemhes ég alatt.” Szó volt a szerkesztői szándékról, amely elérte célját. Domokos Mátyásnak ez az egyik utolsó munkája, aprólékos, sokoldalú, finoman árnyalt képet tart elénk, hogy egy pillanatra se feledjük: emigráns, de köztünk és értünk élt/élő alkotóról van szó. Teljes e tükörcserepek által a Csokits-ról készített kép, az arc minden nemes vonása rajta, látszik a markáns ember és a műve idáig hatol, benne lehet, s az a jó, ha benne is van valós idejű jelenünkben.

Simó Márton

 

*Csokits János: Egy tükör cserepei. Nap Kiadó, Budapest, 2007. 360 old. 2900 Ft

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. április 27. szerda hüvelyk KÖNYVEKRŐL

 

Hozzászólások lezárva.