RSS

2011. március 20. vasárnap napi bejegyzések

Nám Móréh M. Emese

Nyárádszentbenedek 700 éve

 

Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2010.

 

Nagy örömmel vettem kezembe a vaskos, 520 oldalas kötetet, melynek borítóján légi felvétel látható Nyárádszentbenedekről, ahol első osztályos voltam, ahol a malomnál magtorpanó gátnál meg-megmártóztunk a Nyárádban, s ahol a drága Nanóm kezembe adta az első meséskönyvet…. A tanítónénimre azért nem emlékszem, mert a szeptemberi beiratkozás után néhány hét múlva Kolozsvárra költöztünk…  Most pedig a személyes élmények mellé társíthatom mindazt, amit Móréh Emese kolleganőnk szorgos munkával, kirakós játékként, falunk életének sok-sok apró eseményét, történetét egyberakva formálta teljes képpé, tartalmas, remek olvasnivaló falumonográfiát nyújtott át…

A Közép-Nyárád-mente falvai között Nyárádszentbenedek fekvése, határai, területi felosztása, határ- és dűlőnevei, helynevei, földtani érdekességei után megtudjuk, hogy 1332-ben a pápai tizedeslajstromban „Jacobus” „Sancto Benedicto” plébánia papjaként szerepel, tehát a falu keletkezésének ideje jóval az ezt megelőző időszakban, kb. 1100-1200 közötti időkre vetíthető vissza, Erdély Árpád-kori településeként több mint 700 éves ősi székely település, s nevét az egykori Benedek-rendi kolostorról, a Szent Benedek tiszteletére szentelt első katolikus templomáról kapta. A bencés kolostor maradványai, a cellák alapfalai a mai református parókia kertében láthatók… A letelepedéstől „igazságos Mátyás királyunk”, az Erdélyi Fejedelemség kora, a Habsburg-birodalom, az 1848-49-es forradalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, a világháborúk, a kommunista diktatúra évei s a ’89-es rendszerváltás utáni idők eseményeiről kapunk részletes beszámolót, a társadalmi, gazdasági és egyházi viszonyokról, a jobbágyi terhekről, besorolásokról, hősi halottakról, a fogságban eltöltött évekről, hazavágyó, a szülőföldről szóló népdalok és sok-sok fényképpel illusztrálva.. A XV. század végéről maradtak fenn a falu lakóira vonatkozó írásos dokumentumok, lófők, szabadok, jobbágyok, majd az 1777-es években egytelkes nemesek, zsellérek stb. közöttük románok, magyarok, németek, zsidók, cigányok, 1858-ban 571 személy….  A XIV-XVI. században a katolikus plébánia vagy templom számára készített kisharang hívta a hívőket misére, a harangon 1493-as dátum…. Az 1600-as évekből fennmaradt adománylevelek alapján a régi „szép hangzású” nagyharang már evangélikus református templomba hívta a hívőket. Egy dokumentum 1559-ben említi először a szentbenedeki (református) lelkész, Sándor János nevét, majd Szabó-Szögi Erdélyi peregrinusok című műve alapján megismerhetjük a szolgáló lelkipásztorok és az egyházi gondnokok nevét. 1623-ban Bethlen Gábor, Erdélyország nagy református fejedelme, a falut kúriával együtt a bölcs belátású politikusnak, Nagyercsei Toldalagi Mihálynak adományozta, akinek utóda a mai templomot építtette….  Egy 1750-ből ránk maradt oklevél az „Eclésia öröksége”-ként adományozott földekről szól, majd az egyházközség épületei (templom, iskola, Református Ház), a Toldalagi grófok adományozta kegytárgyak, (óntányér, ónkanna, aranyozott Úrvacsora-tányér), az 1874-ben épített orgona, kézimunkák, fényképekkel, festményekkel illusztrált bemutatása következik.

Az 1700-as évektől a mai napig a falu lakossága 90 %-ban református vallású, mellettük görögkeleti, római katolikus, unitárius és más vallású hívő vagy vallás nélküli is élt/él  Szentbenedeken.

Feltételezhető, hogy a plébánia mellett folyhatott valamelyes oktatás, s a plébánia helyébe lépő protestáns templomba járó fiatalokat 1610-ben egy bizonyos Szokolyai Albert deák, 1630-ban Veress János deák oktatta, utánuk a 2000-es évig 56 kántortanító, tanítónő és tanító nevét olvashatjuk a monográfiában. Az óvodai, az elemi iskolai oktatás részletes ismertetése után Ferenczy Gábor kántortanító életét és munkásságát, az 1904 és 1947 közötti áldozatos munkáját méltatja a szerző… hiszen nem kis dolog volt 60-70 gyereket írni-olvasni tanítni, becsületes, tisztességes, emberséges életre nevelni. Részletes képet kapunk a szentbenedeki iskola és az oktatási rendszer fejlődésének lépcsőfokairól, az oktatott tantárgyakról, a tanév szerkezetéről, a rendtartást rögzítő intézkedésekről, a két világháború közötti években, az Anghelescu-féle igazságtalan törvények hatásáról, az oktatást gátló intézkedésekről, az államosításáról, az iskolai programokat teljesen kisajátító hatalmi intézkedésekről stb. Fekete-fehér és színes fényképekről gyerekek és tanítók néznek szembe az olvasóval, meglepődve, bizalommal mosolyogva…  (De szeretnék valamelyik képen ott lenni, mert 1947-ben én is itt ismerkedtem meg a betűkkel, de hát a sors Kolozsvárra,  majd Bihar megyébe sodort, ahol hasonló nebulókat oktattam anyanyelvre…)

A falu művelődési élete sem maradhatott ki a kötetből, hiszen 1610-től szinte megszakítás nélkül volt tanítómestere a falunak, több mint 120 éven át akadémita lelkészek váltották egymást a református templom szószékén, akik könyvtárat alapítottak, gazdagítottak, férfidalárdát, műkedvelő színjátszó csoportot szerveztek, iskolásokkal színdarabokat mutattak be, népi táncot tanítottak, kirándulásokat szerveztek stb. Szívügyének tekintette a népművelést szolgálni Kiss Istvánné Csekme Margit is, aki írói tehetségét állította a népművelés szolgálatába, szabadtéri kis színpadot rendezett be saját udvarára, odacsábítva a fiatalokat s az idősebbeket. Vasárnap délutánonként bálokat rendeztek s 1934 után, amikor dr. Nagy András lelkipásztor jóvoltából felépült a Református Ház, az összejöveteleket itt tartották.

A benedekiek életmódjáról szólva lakóházak, porták, bútorzat, ruhaviselet színes és fekete-fehér képekkel illusztrált bemutatása következik, mesterségek, mesteremberek nevét olvashatjuk, majd a falu egészségi életére vigyázó doktorok, nővérek,  nemes, embertársaikért végzett, vállalt szolgálatukról szól a szerző…

A leggazdagabb fejezet a Népszokások, néphagyományok című. Majdnem 70 oldalon ismerkedhetünk meg a benedeki szokásokkal, azokkal, amelyek meghatározott mederben tartották az egyének, a családok, a faluközösség életét, az íratlan szabályok mindenkire érvényesek voltak, ha „Istenek és embernek tetsző”  tagjai akartak maradni a közösségnek. A legfontosabb események közé talán a lakodalmak tartoztak. A László Bálint 1914-ben leírt s bizonyára többször elhangzott násznagyi köszöntőjét, a vőlegény- és menyasszony-búcsúztatót olvashatjuk, s szinte mi is résztvevői leszünk a vidám hangulatú összejövetelnek… Csáki Márton köszöntővers-gyűjteményében is a menyegzőre hívás szövegét, a vőlegény- és a menyasszony búcsúztatóját, az apától, az anyától, a testvérektől, a lányoktól, a szomszédoktól való búcsú-verssorokat találhatjuk, majd a lakodalmi ebéd idején, a pálinkára, a levesre, a húsra, a borra, a süteményre és a káposztára mondott verssorokkal kívánhat jó étvágyat a násznagy – nekünk is, akik csak a verssel veszünk részt a lakodalmon.  Kárpótlásként kapjuk a menyasszony- és vőlegény-viseleteket is megörökítő  ─ sajnos csak fekete-fehér ─  fényképeket….  A jeles napok, ünnepek szokásaihoz kapcsolódó köszöntők régebbi és mai szövegeit: a karácsonyi, az óesztendei búcsúztatót, az újesztendőt köszöntőket sorolta fel a szerző, amelyek ma már csak a családon, a rokonságon belül élnek. Régebben pl. „gombócjóslással” kíváncsiskodtak a leányok, hogy ki lesz a jövendőbelijük… Virágvasárnapon az ifjú egyháztagok konformációs fogadalomtétele zajlott és zajlik ma is. Nagypénteken ma is sokan ragaszkodnak az ősi, egész napos böjthöz, húsvét szombatján pedig a „virágozáshoz”, amikor a konfirmálás előtt álló leánykák kapujára színes szalagokkal feldíszített fenyőágat tűznek a fiúk, akik  húsvét másodnapján ünneplő ruhában végigjárják a falut, s locsolóvers elmondásával, jókívánságokkal köszöntik a ház népét, elsősorban a kiszemelt lányt, a  „szép ibolyavirágot,  ingó-bingó rózsafácskát, aranyágon aranyvirágot”…  Változatosak a munkához, a közösséghez fűződő szokások is, a gyapjúfonás,  aratás, cséplés, a kender-áztatás,

-tilolás, -héhelés, fonás, szövés, szilvaíz-főzés, törökbúza-szedés, és -hántás, szüret, tolltépés, disznóvágás, fonó, farsang, varrás, csipkekötés, szappanfőzés, a május elsejei zöldágazás, regrutabál stb., amelyek ma is közösségformálók, örömben és bajban egyaránt életben tartják az együvé tartozás tényét, még akkor is, ha pl. az augusztus 20-án tartott gazdanapok, a regrutabálok, búcsúbálok mára már elmaradtak…  A népdalok, nóták, népi gyermekjátékok azonban ma is eleven kapocsként forrasztják és tartják össze láthatatlan fonalként, titkos erővel a családot, a barátokat, a közösséget… Számomra is ilyen kellemes emlék a  Szánt a babám… kezdetű,  a még Bartók Béla gyűjtötte népdal, melyet magam is Nanókámtól tanultam, és sokszor énekeltem tanítványaimmal is, ugyanolyan átéléssel énekeltük a Körös mentén és a Szamos mentén  a  Zavaros a  Nyárád… kezdetű dalt, s szívesen játszottuk az  Adj, király, katonát! játékot is…

Örömmel olvastam a falu testvértelepülési kapcsolatairól szóló sorokat, s azt, hogy 2002-ben megszületett az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesület, s hogy olyan jelentős eredmények sorakoznak tevékenységük során, mint a Toldalagi-kastély megvásárlása, falumúzeum létrehozása, ifjúsági csoport és a Reménység Tánccsoport megalakulása, idősek karácsonyi ajándékestjének évenkénti megszervezése, humanitárius segélyakciók, bálok, kirándulások megszervezése stb.

Akikre büszke Nyárádszentbenedek népe: a Toldalagi grófi család jelenléte a faluban több mint három évszázadon át meghatározó volt a falu gazdasági életének fejlődésére és a lakosság szellemi felemelkedésére nézve egyaránt. Templomot, iskolát, tanítói lakást, papilakot, kastélyt építettek, tanítókat és külföldön főiskolát végzett lelkipásztorokat fizettek. Az általuk betelepített jobbágy és zsellér családok számára telket és megélhetési lehetőséget biztosítottak. A család több férfitagja Erdély politikai színterén felelős szerepet vállalva beírta nevét a magyar történelembe.

Dr. Nagy András református lelkipásztor, teológiai professzor, egyházi író, 12 évi szolgálati ideje alatt új parókiát és a közösség  művelődési életét szolgáló Református Házat építtetett föl, gyülekezeteinek hű tanácsadója volt, az emberek lelkét, hitét szilárdította…  (Személyesen engem is szárnya alá vett, keresztfiának fogadott, segített, hogy tanulhassak…)

Ferenczy Gábor református lévita-tanító, tankönyvszerkesztő, aki 1904-1947 között volt „tanítványai hosszú sorának jóra vezénylő szellemi mestere, életútja szép példája a rábízott értékekkel hűségesen a köz érdekében sáfárkodó egyházi és közéleti embernek”.  Lányára is büszke a falu népe: Ferenczy Júlia, az erdélyi festők nagyasszonya, akit „őrangyalként állított az Úr nevelt fiai és más rokon gyermekek, szegény diákok, rászoruló fiatalok mellé.” Születésének 100. évfordulója alkalmából emlékművet avatott a falu népe, „Ferenczy Júlia száz év után ismét hazatért szülőfalujába”.

E drága szülőföld monográfiáját lapozva az ajánlást író Szabó Miklóssal kérem én is: „Fogadják szeretettel a könyvet, keressük a helység történelmi múltjának fordulópontjait, névszerinti felmenőinket, elődeinket A székelység a múltban és a jelenben is a magyarság egyik erős, megtartó tömbje, melyben helye van Nyárádszentbenedeknek is. Méltó kötetet ajánlunk a méltányolni tudó olvasónak!”

Dr. Málnási Ferenc

ny. magyartanár,  Kolozsvár

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. március 20. vasárnap hüvelyk KÖNYVEKRŐL