RSS

Kedei Zoltán

17 Már

Élmény

 

A festészethez való hozzáállásom alkotói folyamat. Döntő és meghatározó tényezője az élmény, mely nem kötődik tárgyi, természeti képhez, sem eseményhez. Lehet szellemi, akár érzelmi töltetű. Úgy is lefordíthatnám, hogy a számtalan élményre való odafigyelés a „gondolat-érzelem” laboratóriumában egymásba ötvöződik.

Az élmény képi megformálása nem történik azonnal, sőt, nagy számban vannak olyanok, amelyek évek elteltével jönnek elő.

A látvány nem kívánkozik azonnal és türelmetlenül a vászonra, mint az impresszionistáknál. Megfogamzása és kihordása hosszabb folyamat. Részben ezzel magyarázható munkáim drámaisága.

A gyermekkorból jön elő nosztalgiásan sok-sok élmény. Párat megemlíthetek.

A legszebb kaszálónk Lőrincében, közvetlen az erdő szélén terült el, mellette a sűrű, sötét erdő. Egy-két méterrel mélyebbre nem volt bátorságom bemenni. Rémképeket láttam, félelmes alakokkal és állatokkal. A nyolcvanas évek legsötétebb és legfélelmetesebb kommunista rendszerében (Ceausescu-időszak) került vászonra ez a borzalmas és negatív élmény, absztrakt feldolgozásban.

Másik olajképemnek címe a Csúcs.

Ezen  a képen kettős élmény ötvöződik. 1993-ban a Duna Tv csíksomlyói búcsúról közvetített képeket. Tarka tömeg halad felfelé az emelkedőn. Kérdéssel szemléltem: – Hová igyekszenek? A válasz megfogalmazódott: – A Csúcsra. Abban pillanatban felidéződött emlékezetemben a székelykeresztúri Jézuskiáltó hegy, az állomással szemben. A hegy csúcsán nagyobb méretű kereszt található, és látható a város minden pontjából. A kereszthez meredek hegyoldalon juthatunk fel. Nyolc éven át, gimnáziumi diákként, bámultam és csodáltam a látványt. Ez a két motívum egymásba olvadt.

Feltehetjük a kérdést, hogy mi adja az élmény tárgyát? Arról a tárgyról van szó, mely az élmény sugallatára a festményen formát ölt.

Az élni akarás kimondásával viszem a kölcsönkapott keresztet, terhét a mának, a puszta létezés látszatát, a pillanat ijedtségét, a szorongó félelmet, a kapott bizalmat. Valamennyi az élmény tárgyává alakul.

Ablakot nyitok, falat bontok. Összeszedem a szétszóródó élmények szürke lapjait, s az azokból kiáradó szellemi töltetet új formába és színes ruhába öltöztetem.

Az említett két képen kívül, hasonló élmények hozták létre sok más munkámat, mint: Veszély, Nehéz idő, Mementó, Üldözöttek, Béklyó, Madarak, Megtépázott tömeg, Sokat tudó asszonyok, Őszi levelek, Kaktusz, Gótika, Kereszt stb.

A képek nem fiktívek, témájukat, tárgyukat az élmény alakította. Átélésből, megtapasztalásból születtek.

A kedvenc élményeim, főleg a drámaiak, vissza-visszatérnek. Kötnek.  Meghatározzák a képek hangulatát.

Az élmény zakatolásában meghúzhatom a féket, mivel nem bírom a terhét, és kiszállhatnék hatása alól, de büntetlenül nem tehetem.

A drámát romantikus máz borítja.

A romantikus hangulat személyes kapcsolataimra deríthet fényt, mint a barátság kialakulása, akár bukása. Képeim figuráiban a barátság ölt testet, a női aktokon a természet gazdag szépsége kell hogy megnyilvánuljon, színekben és formákban,természetesen, élmény alapján.

Izzadtam heves napsütésben, innen a Nap motívum. Áztam komor fellegek alatt, képeim sötét felhői visszatükrözik.

A rabságból kitörni óhajtó lelkemet szintén az érzelmi élmény  madár motívuma szentesíti.

A feldolgozandó élmények vég nélküliek.

Élmény nélkül nem megy a festés.

A minden napi élet megrakodva tolja maga előtt szekerét, gyorsan oda kell figyelni, utána eredni, és leszedni róla a magad portékáját.

Jelenségében élem az élményt, még abban az esetben is, ha csak vázlatot készítek rögzítésként. Ezeket a vázlatokat naplószerű eljárással kezelem, akárcsak a leírt, lejegyzett gondolataimat, vagy megtörtént eseményeket. Dobozban tárolom megőrzés végett, rendszer nélkül. A festmény elkezdése előtt fellapozom, és ezt a műveletet folytatom mindaddig, míg megtalálom az úgynevezett múzsa-segítséget. Van élmény, mely több feldolgozásban is megjelenhet, de akad olyan is, mely örökre raktáron marad, belepi a por. Az élmény kiapadását nem érzem.

*

Élmény nélkül nincs művészet, sem szellemi igazság. Meghatározza személyes kapcsolatomat, avagy sorsom bukását.

Élményvilágomat az álom teszi zamatossá. Körforgás az egész: látvány és emlék, álom és valóság, vágy és fantázia. A látvány rabszolgája vagyok, mégsem kapcsolódom minden esetben a konkrét élményhez. A szelektáló idő segítségével rakom össze emlékeim szürke lapjait, a visszatérő dolgokat már új ruhában, felfokozott színekkel, kihangsúlyozott formában jelenítem meg a vásznon: mint álomlátomást. Fölszabadítom az élményeket, és repülök velük, miközben elfelejtem az élménnyel kapcsolatos kudarcot, akárcsak a megkopott vágyat. Transzcendentális megfogalmazásban alakítom át az élményt, mely magában tárolja a fentről érkező rejtélytitkot, de úgy fogadom be, hogy a szellemi láng  fénygyűrűzésében is a fölhöz tapadt lábbal lehessen szemlélni. Inkább azok az élmények rakodnak le és kerülnek vászonra, melyek a sorskérdésre reagálnak. Mindenkihez szólnak, felhívják a figyelmet a kontrasztokra: jó és rossz, szép és csúnya, öröm és fájdalom, fény és sötét. Fő hangsúly: az örök emberi téma.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. március 17. csütörtök hüvelyk BESZÉLŐ ECSET

 

Hozzászólások lezárva.