RSS

2011. március 8. kedd napi bejegyzések

Bölöni Domokos

Meddő Rózsi testamentuma

 

Volt a faluban egy nem túl csúnya, nem is túl vén hajadon. Kapuja előtt már süldőkoruktól ott ólálkodtak a surmó legények. Ha jól emlékszem a vén Kukujné mesélésére, Meddő Rózsi volt a neve. Egyszer, télidőben, az adószedő is megpróbálkozott nála. Szalma úr meglehetősen utálatos, gerincferdüléses fickó volt, hatalmas aktatáskája vitte házról házra, két marcona megbízott kísérte, és ha nem fizettél, lefoglalta a betyárbútort, a Kukujné szürkére fakult tulipános ládáját is, amelyen éppen száz éve tartotta a nászéjszakáját valamelyik urával. Az adószedő soron kívül élvezkedett volna Meddő Rózsival, méghozzá tisztára ingyen; mondván hogy a kedves némber amúgy sem fizet adót, becsapván az államot. Hát most némileg törleszhet, ha eltekint a férfiúi buzgólkodásért járó figyelmességtől. Csakhogy Meddő Rózsi jobban értett a pénzügyhöz, mint Szalma úr. Ha összeadja magát a legutáltabb, leggyűlöltebb alakkal, az legfeljebb elengedi az adóját. Az őneki nem nagy haszon. Ellenben elidegeníti magától a falu férfiait, akikből és akiktől összehasonlíthatatlanul nagyobb haszna származik.  Az adószedő estére jelentette be magát, addigra Meddő Rózsi kitalálta a megoldást. Éppen arra járt a pap is, bekornyikálta hát nagy szemforgatással. – Jaj, jaj, jöjjön csak, jöjjön, tiszteletes úr, mert az utolsó órámat járom. Ha lehet,   hívassa a tanító urat is, mert végrendelkezni szeretnék. És ne feledkezzenek meg a tanúkról sem, jöjjön el mindenki, akinek kedves a halálom…Szerencsétlen életen során meglehetős kis vagyonkát gyűjtöttem össze, és akik a szívemhez nőttek, azoknak juttatnék egy s mást…

Így történt, mesélte tovább Kukuj Mári, hogy hiába igyekeztek eltitkolni, a hír futótűzként terjedt, úgyhogy estére nagy sunyin osonni kezdtek a férfiak a Meddő Rózsi patakmenti zsúpfödeles házikójába. Szalma úr mintegy bátorításul felhajtott néhány pohárka kisüstit a főzdében, majd kissé késve, de boldogságváró tulipiros orcával érkezett a találkára. Mekkorát nézett, mikor a “házileányt” ágyában, magasra púpozott párnák között, óbégatva találta, körben pedig megtört szemmel hallgató kuncsaftjai szomorították a levegőt. A tanító úr az előkészített árkus papír előtt várta a végrendelkezést. Végre Meddő  Rózsi nekidurálta magát, abbahagyta a szipogást, és halkan megszólalt. – Én, mint Kertmegetti Rozália, napjaim végét érezvén, hármas meghagyást teszek, amint alább következik.  Vagyis – magyarázta a tanítónak – három nagyobb tételt szeretnék hagyni tireátok, kedveseim. A három tétel három rendes kupac, vagyis rakás.

Az első legyen a falu asszonyaié, menyecskéié és leányaié, akik kinéztek engemet maguk közül, szajhának és kurvának bélyegeztek. És legyen azoké is, akik szép és kedves létükre addig válogattak a kérőkben, míg csak ki nem koptak a boldogságból.

A második rakás szálljon azokra a legényekre, akikhez szíves-örömest férjhez mentem volna, de nem kellettem nekik. Érzéketlen tuskók, itt dobogott egy szerető szív, aki feleségként is boldogított volna titeket, de nem láttatok a szemetektől.

Meddő Rózsi végighordozta tekintetét a megilletődött férfibandán. A tanítónak halkan sercegett a tolla, a pap összekulcsolta kezét a hasán, és arra gondolt, hogy mit kap a tiszteletes asszonytól, mikor hazamerészkedik.

Hallani lehetett a halál előtti fülsértő csendet.

Szalma úrnak már igencsak feszült a hólyagja, nem bírta tovább, kibukott belőle a kérdés:

– Na, és a harmadik rakás? Az kinek jut, Rózsika drága?

A mesének ennél a részénél rendszerint megkukult Kukujné. Hiába próbálkoztunk evvel-avval, frissen sült döbleccel, illatos vaníliás pánkóval, azt is megette, de tovább hallgatott. Csak a második pohár köményes után indult meg benne a szó, nagy későre mégis kibökte:

– Hát tü mégis hogy gondolnátok. Kié lett a harmadik?

Elkezdtük találgatni, hogy tán a papé. A tanítóé. Valamelyik tüzesebb legényé. Netán az adószedőé?

Kukujné csak a fejét ingatta. Aztán valamelyikünk, akárcsak Szalma úr, türelmét vesztette.

– Hát mondja meg már egyszer, nézzenek oda. Tán aranyat vár érte? No, ki vele szaporán! Kié lett a harmadik?

– A harmadik rakás – szólalt meg végre Kukuj Mári – azé lett, s most is azé lesz, aki kérdezte.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011. március 8. kedd hüvelyk HUMOR ÉS SZATÍRA